Rajongjunk politikai előítélet nélkül lányainkért, asszonyainkért, sőt ne csak ma, hanem az esztendő háromszázhatvanöt napján egyvégtében – akkor is, ha az adott esetben embert próbáló vállalkozás. Emeli az ünnep jelentőségét az a tény, hogy egyáltalán létezik még ez az esemény a mai ivarzavaros (transznemű, LMBTQ-s, 1-es szülős, 2-es szülős stb.) világban, amikor a magamfajta, ­régimódi ember már képtelen eligazodni az éppen érvényes szex-KRESZ-ben. 

Itt jegyzem meg, tíz éve, a Gyurcsány-érában még az azóta lelkes Pride-látogató Láriferiék is elismerőn tisztelegtek március 8-án a nők előtt. (A párthoz köthető Hócipő kiadvány például 2009-ben az egyik nőnapi cikkéért soronként 25 862 forintot kapott az MSZP-től, konkrétabban az akkor Lamperth Mónika vezette szociális tárcától. A jubileumi, századik nőnapra megrendelt írás a földgolyó negyvenegy híres hölgyéről szólt Árpád-házi Szent Erzsébettől a rákosista Ratkó Annán át Heller Ágnes filozófusig.) Azóta sajnos sokat romlott a helyzet, három évvel később például a szocialisták nőtagozatának elnöke, Gurmai Zita már Bodrogi Gyulának, a Nemzet Színészének adta a szokásos nőnapi kitüntetést. Gondolom, ez Bodrogit is meglepte, aki azzal vágta ki magát, hogy ő ugyan nem nő, de mindent a nőknek köszönhet. 

Köszönjünk most mi is mindent a nőknek. (Mert ha elfelejtjük, abban nem lesz köszönet.)

Pilhál György
Magyar Nemzet