Belföld
„Csalódni fognak, akik a balhéban érdekeltek”
2019-02-2106:19
A reformkori tudós testületnek nem is voltak kutatóintézetei, azokat csak Rákosi Mátyás hozta létre a második világháború után – idézte fel a Magyar Hírlapnak a Magyar Tudományos Akémiáról szóló viták kapcsán Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének elnöke.
– Önálló javaslattal szállt be a Professzorok Batthyány Köre a kutatóintézeti hálózat finanszírozásáról szóló vitába. Meg is kapták, hogy Fidesz-közeliek. Érdemes erre reagálni?
– Legfeljebb szélsőséges blogbejegyzésekben olvasható ilyesmi. Úgy látom, a két mérsékelt fél, vagyis a minisztérium és az Akadémia vezetése inkább örül az előterjesztésünknek. Kompromisszumos lehetőségről van szó ugyanis, amelynek mentén el lehet indulni. Akik emiatt támadnak minket, s negatívan ítélik meg az elképzelést, féltik az állásukat vagy éppen a minél nagyobb balhéban érdekeltek. Az előbbi kört megértem, holott nem hiszem, hogy megalapozott lenne az aggodalmuk. Akik viszont kifejezett feszültséget akarnak, csalódni fognak.
– Palkovics László miniszter is nehezményezte, hogy az Akadémia politizál, szakmai érvelés helyett. Jogos a kritika?
– Előfordul. Egy köztestületi tag vagy munkatárs természetesen bármikor kifejezheti egyéni politikai véleményét, nyilatkozhat. De az nem jó, ha valamely intézmény lép fel politikai, vagy annak tűnő véleménnyel. Ebben az esetben vele szemben is a politika eszközeit fogják alkalmazni, s ez nem feltétlenül a tudományos szféra professzionális képességeit tükrözi majd.
– Lovász László is politizál?
– Az elnök úr nem sodródott bele ebbe a térbe, mértéktartóan és korrekten viselkedik, képviseli az érintettek érdekeit, miközben igyekszik megegyezni.
– A minap mégis azt mondta, nem cáfolja a megállapítást, miszerint a vezetést zsarolná a kormány.
– Ezt nem kommentálnám.
– Visszatérve a javaslatukra: egy alapítvány fenntartásába kerülnének a kutatóintézetek, mely biztosítaná az alapfinanszírozásukat. Úgy tűnik, ebbe az irányba halad a kormány is.
– Van minta, Németországban így működik a Max Planck Társaság. Ott ennek az a lényege, hogy a vagyonnal is rendelkező alapítvány kuratóriumába tagokat delegál a kormányzat, a tartományok, a gazdaság szereplői, és persze a tudományos világ. A testület önálló, független az alapítóktól. Hasonlót képzelünk el Magyarországon is, a finanszírozás persze még a tárgyalások függvénye, ám a kuratórium itt is teljesen szuverén lenne.
– Az Akadémiára is lenne befolyása ennek a szervezetnek?
– Nem, csupán a kutatóintézeti hálózat kerülne másik felügyelet alá. Ami azért lenne jobb megoldás, mint a mostani, mert egyelőre a kutatóintézetek tanácsa tesz javaslatot a források elosztására. Mivel ebbe valamennyi érintett, azaz maguk az érdekeltek delegálnak képviselőket, nem lehet olyan változtatásokat átvinni, melyek szükségesek lennének bizonyos területek kiemeléséhez. Volt egyébként korábban is kísérlet ilyesmire, amikor az élettudományok támogatására nagyobb igény mutatkozott. Ezt azonban leszavazták. Mivel az új, alapítványi kuratórium nemcsak a kormánytól, hanem az alá tartozó intézetektől is független lenne, ki lehetne küszöbölni az ilyen akadályokat. Ebből a szempontból nyilván megértem, hogy egyesek félnek a pozícióik megrendülésétől. Ám az összkép, vagyis a magyar tudomány érdeke talán mégiscsak fontosabb.
– Mindenesetre az ellenzék szerint a hatalom „be akarja szántani” az MTA-t, erről írnak külföldi lapok is. Akkor ez teljes tévedés?
– Sőt, azt mondják, Széchenyi akadémiáját akarják beszántani. Nem igaz, mert a reformkori tudós testületnek nem is voltak kutatóintézetei, azokat csak Rákosi Mátyás hozta létre a második világháború után.
– A tihanyi limnológiai intézet még Klebelsberg Kuno idején indult.
– Valóban, de az is csak 1951-ben került az MTA-hoz. A jelenleg is érvényes konstrukció elődjét bizony szovjet, illetve német mintára hozták létre, ami persze önmagában nem jelent semmit. Sőt, arra is jó volt akkoriban ez a szisztéma, hogy jelentős kutatókat kimentsenek az egyre durvább nyomás alá helyezett felsőoktatásból. A rendszerváltozás óta több kísérlet is született a reformra, az első talán 1993-ban, s noha az intézeti vezetők kisoroltak volna az Akadémia vezetése alól, végül nagyjából létrejött a mostani felállás. Ám ezzel azóta sem elégedett mindenki.
– Pálinkás József elnöksége alatt volt azért némi korrekció.
– Valóban, az elnök az intézetek működését kutatócsoportokra alapozta, melyeket kiemelkedő, jó szervező tudósok vezetésére bíztak. Ezek azóta az egész világon versenyeznek, vannak nagyon sikeresek, ám kifejezetten középszerűek is. Meggyőződésem, hogy az utóbbiaknak nincs helyük egy kutatóintézetben, sokkal hasznosabb lenne, ha az érintettek a felsőoktatásban tanítanának, mondjuk a kutatás mellett. A diákok jelenleg nem kapnak elég figyelmet az egyetemeken, még az SZDSZ-féle változtatásoknak „köszönhetjük”, hogy túl sok hallgató jut egy tanárra. Ez komoly probléma. Az angolszász országokban működő, úgynevezett tutorial rendszer sokkal termékenyebb lenne.
– Ez mit takar?
– A tehetségesebb diákokkal már az első évfolyamtól kezdve egyenként foglalkoznak, ilyenre egyébként itthon is akad példa. Csak elszórtan. Ha bevonnánk a kutatóintézeti embereket, szélesebb körben meg lehetne valósítani ezt a jövőben.
– Kanyarodjunk vissza a finanszírozáshoz! Amennyiben megvalósul az említett alapítványi koncepció, ugyanakkor nem csak az eddig normatív állami pénzből működő akadémiai kutatóintézetek pályázhatnak forrásra, akkor bizonyosan lesznek, akik rosszul járnak.
– Lehetséges, és ez valóban nem lenne jó. Csakhogy az úgynevezett igénybejelentési rendszer csupán egy átmeneti állapot, azaz legfeljebb néhány hónapig, a végleges struktúráról való megegyezésig maradna fenn. Úgy vélem, a finanszírozás hosszú távon biztosított lesz, nagyobb forrástömegre számíthatunk, ráadásul egyre többször hallani arról, hogy a kormány az alapkutatásra is lényegesen több pénzt szánna.
– Szükség van azért nagyobb hangsúlyt fektetni az úgynevezett alkalmazott, látványosabban hasznosuló kutatásokra, illetve az innovációra? Mintha ez lenne az egyik kiemelt kormányzati célkitűzés, ugyanakkor sokan aggódnak ezért az alapkutatásokért.
– Mindenképp szükség van hangsúlyeltolódásra, ez legitim cél. Az alapkutatás valóban nem hoz gyorsan pénzre váltható eredményeket. Általában. De akad példa az ellenkezőjére is. A Chinoin Gyógyszergyárban a nyolcvanas években jelentős mértékben egyszerűsítettek egy gyógyszeralapanyag-szintetizáló eljárást. Ez klasszikus alapkutatás jellegű munka volt, ám komoly gazdasági haszonnal járt. Van tehát ilyen is.
– Mikorra lehet megegyezés az MTA ügyében?
– Abban bízom, hogy mindkét fél felismeri az érdekeit, és ennek megfelelően sikerül mindenkinek előnyös megoldást találni.
– Korábban a Professzorok Batthyány Köre is megfogalmazott demográfiai javaslatokat. Mit szólnak a legújabb, hétpontos kormányzati csomaghoz?
– A szervezetnek erről nincs hivatalos álláspontja, így csak a sajátomat tudom elmondani. Talán a svéd miniszter asszonyt leszámítva mindannyian egyetértünk abban: fontos, hogy minél több magyar gyermek szülessen. Az anyagi támogatások révén sikerült elérni, hogy 1,28-ról 1,5-re nőjön a születési ráta. Sajnos, ez a folyamat megállt. Ugyanakkor a most bejelentett mellett más eszközökre is szükség lehet, így a gyermek- és munkavállalás minél hatékonyabb összehangolására, a részmunkaidő és az otthoni munka lehetőségeinek bővítésére. Ebből a szempontból üdvözlendő a bölcsődei férőhelyek kiterjesztése. Persze a hosszú távra való tervezés, a felelősségvállalás kultúrájának megerősítése is fontos, ám ez aligha a kormányzat feladata.
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap
– Legfeljebb szélsőséges blogbejegyzésekben olvasható ilyesmi. Úgy látom, a két mérsékelt fél, vagyis a minisztérium és az Akadémia vezetése inkább örül az előterjesztésünknek. Kompromisszumos lehetőségről van szó ugyanis, amelynek mentén el lehet indulni. Akik emiatt támadnak minket, s negatívan ítélik meg az elképzelést, féltik az állásukat vagy éppen a minél nagyobb balhéban érdekeltek. Az előbbi kört megértem, holott nem hiszem, hogy megalapozott lenne az aggodalmuk. Akik viszont kifejezett feszültséget akarnak, csalódni fognak.
– Palkovics László miniszter is nehezményezte, hogy az Akadémia politizál, szakmai érvelés helyett. Jogos a kritika?
– Előfordul. Egy köztestületi tag vagy munkatárs természetesen bármikor kifejezheti egyéni politikai véleményét, nyilatkozhat. De az nem jó, ha valamely intézmény lép fel politikai, vagy annak tűnő véleménnyel. Ebben az esetben vele szemben is a politika eszközeit fogják alkalmazni, s ez nem feltétlenül a tudományos szféra professzionális képességeit tükrözi majd.
– Lovász László is politizál?
– Az elnök úr nem sodródott bele ebbe a térbe, mértéktartóan és korrekten viselkedik, képviseli az érintettek érdekeit, miközben igyekszik megegyezni.
– A minap mégis azt mondta, nem cáfolja a megállapítást, miszerint a vezetést zsarolná a kormány.
– Ezt nem kommentálnám.
– Visszatérve a javaslatukra: egy alapítvány fenntartásába kerülnének a kutatóintézetek, mely biztosítaná az alapfinanszírozásukat. Úgy tűnik, ebbe az irányba halad a kormány is.
– Van minta, Németországban így működik a Max Planck Társaság. Ott ennek az a lényege, hogy a vagyonnal is rendelkező alapítvány kuratóriumába tagokat delegál a kormányzat, a tartományok, a gazdaság szereplői, és persze a tudományos világ. A testület önálló, független az alapítóktól. Hasonlót képzelünk el Magyarországon is, a finanszírozás persze még a tárgyalások függvénye, ám a kuratórium itt is teljesen szuverén lenne.
– Az Akadémiára is lenne befolyása ennek a szervezetnek?
– Nem, csupán a kutatóintézeti hálózat kerülne másik felügyelet alá. Ami azért lenne jobb megoldás, mint a mostani, mert egyelőre a kutatóintézetek tanácsa tesz javaslatot a források elosztására. Mivel ebbe valamennyi érintett, azaz maguk az érdekeltek delegálnak képviselőket, nem lehet olyan változtatásokat átvinni, melyek szükségesek lennének bizonyos területek kiemeléséhez. Volt egyébként korábban is kísérlet ilyesmire, amikor az élettudományok támogatására nagyobb igény mutatkozott. Ezt azonban leszavazták. Mivel az új, alapítványi kuratórium nemcsak a kormánytól, hanem az alá tartozó intézetektől is független lenne, ki lehetne küszöbölni az ilyen akadályokat. Ebből a szempontból nyilván megértem, hogy egyesek félnek a pozícióik megrendülésétől. Ám az összkép, vagyis a magyar tudomány érdeke talán mégiscsak fontosabb.
– Mindenesetre az ellenzék szerint a hatalom „be akarja szántani” az MTA-t, erről írnak külföldi lapok is. Akkor ez teljes tévedés?
– Sőt, azt mondják, Széchenyi akadémiáját akarják beszántani. Nem igaz, mert a reformkori tudós testületnek nem is voltak kutatóintézetei, azokat csak Rákosi Mátyás hozta létre a második világháború után.
– A tihanyi limnológiai intézet még Klebelsberg Kuno idején indult.
– Valóban, de az is csak 1951-ben került az MTA-hoz. A jelenleg is érvényes konstrukció elődjét bizony szovjet, illetve német mintára hozták létre, ami persze önmagában nem jelent semmit. Sőt, arra is jó volt akkoriban ez a szisztéma, hogy jelentős kutatókat kimentsenek az egyre durvább nyomás alá helyezett felsőoktatásból. A rendszerváltozás óta több kísérlet is született a reformra, az első talán 1993-ban, s noha az intézeti vezetők kisoroltak volna az Akadémia vezetése alól, végül nagyjából létrejött a mostani felállás. Ám ezzel azóta sem elégedett mindenki.
– Pálinkás József elnöksége alatt volt azért némi korrekció.
– Valóban, az elnök az intézetek működését kutatócsoportokra alapozta, melyeket kiemelkedő, jó szervező tudósok vezetésére bíztak. Ezek azóta az egész világon versenyeznek, vannak nagyon sikeresek, ám kifejezetten középszerűek is. Meggyőződésem, hogy az utóbbiaknak nincs helyük egy kutatóintézetben, sokkal hasznosabb lenne, ha az érintettek a felsőoktatásban tanítanának, mondjuk a kutatás mellett. A diákok jelenleg nem kapnak elég figyelmet az egyetemeken, még az SZDSZ-féle változtatásoknak „köszönhetjük”, hogy túl sok hallgató jut egy tanárra. Ez komoly probléma. Az angolszász országokban működő, úgynevezett tutorial rendszer sokkal termékenyebb lenne.
– Ez mit takar?
– A tehetségesebb diákokkal már az első évfolyamtól kezdve egyenként foglalkoznak, ilyenre egyébként itthon is akad példa. Csak elszórtan. Ha bevonnánk a kutatóintézeti embereket, szélesebb körben meg lehetne valósítani ezt a jövőben.
– Kanyarodjunk vissza a finanszírozáshoz! Amennyiben megvalósul az említett alapítványi koncepció, ugyanakkor nem csak az eddig normatív állami pénzből működő akadémiai kutatóintézetek pályázhatnak forrásra, akkor bizonyosan lesznek, akik rosszul járnak.
– Lehetséges, és ez valóban nem lenne jó. Csakhogy az úgynevezett igénybejelentési rendszer csupán egy átmeneti állapot, azaz legfeljebb néhány hónapig, a végleges struktúráról való megegyezésig maradna fenn. Úgy vélem, a finanszírozás hosszú távon biztosított lesz, nagyobb forrástömegre számíthatunk, ráadásul egyre többször hallani arról, hogy a kormány az alapkutatásra is lényegesen több pénzt szánna.
– Szükség van azért nagyobb hangsúlyt fektetni az úgynevezett alkalmazott, látványosabban hasznosuló kutatásokra, illetve az innovációra? Mintha ez lenne az egyik kiemelt kormányzati célkitűzés, ugyanakkor sokan aggódnak ezért az alapkutatásokért.
– Mindenképp szükség van hangsúlyeltolódásra, ez legitim cél. Az alapkutatás valóban nem hoz gyorsan pénzre váltható eredményeket. Általában. De akad példa az ellenkezőjére is. A Chinoin Gyógyszergyárban a nyolcvanas években jelentős mértékben egyszerűsítettek egy gyógyszeralapanyag-szintetizáló eljárást. Ez klasszikus alapkutatás jellegű munka volt, ám komoly gazdasági haszonnal járt. Van tehát ilyen is.
– Mikorra lehet megegyezés az MTA ügyében?
– Abban bízom, hogy mindkét fél felismeri az érdekeit, és ennek megfelelően sikerül mindenkinek előnyös megoldást találni.
– Korábban a Professzorok Batthyány Köre is megfogalmazott demográfiai javaslatokat. Mit szólnak a legújabb, hétpontos kormányzati csomaghoz?
– A szervezetnek erről nincs hivatalos álláspontja, így csak a sajátomat tudom elmondani. Talán a svéd miniszter asszonyt leszámítva mindannyian egyetértünk abban: fontos, hogy minél több magyar gyermek szülessen. Az anyagi támogatások révén sikerült elérni, hogy 1,28-ról 1,5-re nőjön a születési ráta. Sajnos, ez a folyamat megállt. Ugyanakkor a most bejelentett mellett más eszközökre is szükség lehet, így a gyermek- és munkavállalás minél hatékonyabb összehangolására, a részmunkaidő és az otthoni munka lehetőségeinek bővítésére. Ebből a szempontból üdvözlendő a bölcsődei férőhelyek kiterjesztése. Persze a hosszú távra való tervezés, a felelősségvállalás kultúrájának megerősítése is fontos, ám ez aligha a kormányzat feladata.
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap