Cover
Kultúra
Demeter Szilárd: Magyar nemzeti kultúra volt, van és lesz
2019-02-0521:12
Ragaszkodtam a pályázati rendszerhez, hogy legyen egy hónapja a szakmának az enyémnél jobb pályázatot írni - fogalmazott Demeter Szilárd. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta: senki sem pályázott, tehát úgy lettem szakmailag kinevezve, hogy egyedül indultam a versenyben.
Demeter Szilárd kiemelte: a fenntartó kulturális kormányzat úgy tartja, hogy magyar nemzeti kultúra volt, van és lesz.
Egy gazdag örökségre egy élhető jövőt lehet építeni
- fogalmazott.

Hozzátette: én úgy fogom fel a közgyűjteményeket, mint a nemzeti büszkeség forrása és az amit a brüsszeli olvasztótégelyben multikulturalizmusnak neveznek, azzal szembemenve tesz egy állítást, hogy ezek vagyunk mi magyarok.

Demeter Szilárd kifejtette: a magyar irodalom egy kerek egész. Helye van benne a baloldali, jobboldali és a liberális írónak is mindaddig, amíg magyar olvasónak ír és a magyar irodalmat szeretné fenntartani. Kiemelte: amíg nemzetben és nemzeti kultúrában gondolkodik, addig egy liberális írónak is helye van a magyar kultúrában.

Hangsúlyozta: nemzetellenes ideológia, ha valaki a nemzeti kultúrát akarja lebontani globalista szemszögből.
Ezeknek az embereknek nincs helye egy magyar irodalmi kánonban és ki is veti őket a magyar kultúra
- fogalmazott.
Demeter Szilárd hozzátette: a magyar kultúra azért sokszínű, mert sokféle világnézet megfér benne.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ