Cropped landscape
Belföld
Kétszázaléknyi voks az előválasztáson
2019-02-0406:55
Karácsony Gergely lett a baloldali előválasztás győztese, négyszer annyi szavazatot szerezve, mint szocialista riválisa, Horváth Csaba. A Fidesz arra hívta fel a figyelmet, hogy a budapestiek csupán két százaléka vett részt a voksoláson, azaz a baloldal a saját szavazóit sem tudta mozgósítani, és még a zuglóiak sem támogatták saját polgármesterüket.
Az egykor megkerülhetetlen MSZP nemcsak saját miniszterelnök-jelöltet, de alkalmas főpolgármester-aspiránst sem tud kínálni a választóknak – vált egyértelművé vasárnap a baloldali előválasztás eredményhirdetésekor. Eszerint a procedúrában összesen 34 214-en vettek részt, ebből 81 érvénytelen mellett 34 133 érvényes szavazatot adtak le. 
 
A szocialisták jelöltje, Horváth Csaba 6535, míg a párbeszédes Karácsony Gergely 27 598, azaz négyszer annyi szavazatot kapott, ezzel ő lett az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Szolidaritás közös főpolgármester-jelöltje. Őrsi Gergely, az előválasztási bizottság tagja, a fővárosi szocialisták alelnöke közölte: a hétfőtől vasárnapig tartó előválasztás rendben és tiszta körülmények között zajlott, visszaélések gyanúját felvető jelenségeket és az informatikai rendszer manipulálását célzó kísérleteket nem tapasztaltak. 
Ennek a napnak nincsen vesztese, csak a Fidesz
– értékelt Karácsony Gergely, aki így az előválasztás júniusi második fordulóján mérkőzhet meg az LMP támogatását élvező Puzsér Róberttel, illetve a liberálisok aspiránsával, Sermer Ádámmal. Zugló polgármestere szerint az a cél, hogy 2019 októberére Budapest végre a budapestieké legyen a Fidesz helytartóival szemben. Közölte: mennek tovább, egészen addig, amíg nem érik el, hogy egy kihívója legyen Tarlós Istvánnak. Horváth Csaba a győztesnek gratulálva azt mondta: a budapestiek zászlóvivőt választottak, és ettől a naptól kezdve beáll Karácsony mögé, hiszen mindketten Budapest „felszabadítását” tűzték ki célul. 
 
A Fidesz–KDNP szerint hatalmas kudarc a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztás, ami totális érdektelenségbe fulladt. 
Alig több mint 34 ezer ember, a budapestiek mintegy két százaléka vett részt a szavazáson. Ez azt jelzi, még a saját szavazóikat sem tudták mozgósítani. A számokból az is látszik, hogy még a zuglóiak sem támogatták saját polgármesterüket
– mondta Borbély Lénárd. Csepel kormánypárti polgármestere szerint a korábbi választásokon is lehetett látni, hogy nincs hiteles arca az ellenzéknek, akit el tudnának indítani főpolgármester-jelöltnek. Emellett az is látszik, hogy a bevándorláspárti politikusokból az ellenzéki oldalon sem kérnek.

Hunvald György indulhat Erzsébetvárosban 

A korábban jogerősen börtönre ítélt és három évet előzetesben letöltött Hunvald Györgyöt indíja az MSZP az őszi önkormányzati választáson a polgármesteri székért a VII. kerületben – írta a Mérce.hu egy blogra hivatkozva. A párt sajtófőnöke, Nyakó István a HVG-nek tagadta a hírt, állítása szerint minden kerületben közös jelölt lesz, ám ezek névsora még nincs meg. A portál tudomása szerint Hunvald indulását a helyi szocialisták támogatják. Ismert, hogy Hunvaldot egyebek mellett lakáskiutalások kapcsán elkövetett hivatali visszaélésekben, magánokirat-hamisításban találta bűnösnek a Fővárosi Törvényszék.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ