Előzőleg Sneider Tamás arról beszélt: pártjuk rendkívüli kongresszust tart az újabb számvevőszéki büntetés miatt. Szerinte a kirótt szankció célja a párt megszüntetése; kifogásolta, hogy több száz oldalas szakmai levelükre az ügyben nem kaptak választ az ÁSZ-tól.
Az ÁSZ közleményében azt írta: megdöbbenéssel tapasztalták, hogy Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, az Országgyűlés alelnöke, valamint a párt parlamenti frakciója "politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni" az Országgyűlés független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervének, törvényi előírások alapján végzett ellenőrzési tevékenységét. "Az ÁSZ javasolja Sneider Tamásnak, hogy az Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény folyamatos félrevezetése helyett, vállalja a felelősséget az ÁSZ által megállapított, teljesen nyilvánvaló szabálytalanságokért" - áll a közleményben.
Kifejtették: az ÁSZ a 2018. évi országgyűlés választás kampánypénzeinek ellenőrzése során feltárta, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom tiltott támogatást használt fel kampánya finanszírozására. Hangsúlyozták: a Jobbik elnöke az ÁSZ jelentéstervezetére megküldött észrevételében sem tudta megalapozottan cáfolni az ÁSZ tényeken alapuló megállapításait.
A számvevőszék szerint a Jobbik 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el a kampányban.
MTI