Cropped landscape
Belföld
Háttérkép: Horribilis összeget szivattyúztak ki Magyarországról
2019-01-3121:54
2010 óta, amióta jobboldali kormányzás van Magyarországon, az ellenzéki pártok és sajtójuk két sípot fúj, az egyik az, hogy harangoztak a jogállamnak, a másik pedig az, hogy Orbánék ellopták az országot, tulajdonképpen, aki fideszes az lop, azt szajkózzák, hogy aki megnyer egy közbeszerzést, az csak „Fidesz-bérenc” lehet. Az ECHO TV Háttérkép című műsorában elhangzott, az 1970-es évek végétől az 1980-as évektől 2010-ig döbbenetes mennyiségű pénz, 242 milliárd dollárt, vagyis mintegy 70 ezer milliárd forint tűnt el offshore-ba Magyarországról. Bogár László közgazdász, Boros Imre közgazdász és Bayer Zsolt műsorvezető ezúttal az elmúlt 40 év lopásának a dinamikáját és méreteit vizsgálta korszakokra is lebontva. 
Boros Imre sajnálatosnak nevezte, hogy a mai napig nincsenek olyan számok, amelyek Magyarország jövedelem- és vagyonfolyamatait 1989-től végig vezették volna. Kiemelte, valójában nincsenek a közönség számára elérhető számok. 
A fogalom ügyében is rosszul állunk, mert a GDP volumenmutató, nem annyira a belföldnek szól, hanem inkább a külföldi befektetőket orientálja
– közölte a közgazdász. Boros Imre szerint ugyanakkor nagy csönd van a nemzeti jövedelemről, pedig már az Osztrák-Magyar-Monarchiába is ez alapján történtek a befizetések a közös költségvetésbe, ma pedig ez alapján a GNI alapján történnek a befizetések az Európai Unióba. 

Ismertette, a lopás technológia szintjét úgy lehet megközelíteni, ha az adott időszakokat megvizsgálva megnézzük, mikor tűnt el nagyobb százalék a külföld irányába. 
Az ábrák alapján látható, hogy a baloldali kormányzás alatt jóval több pénz tűnt el.
Rendkívül fontos volna egy mindenki számára átlátható nemzeti vagyonleltár létrehozása, amelyről évente számot adna az adott kormány
– hívta fel rá a figyelmet Bogár László. 

A közgazdász a döbbenetes számokat ismertetve elmondta, 
a Tax Justice Network nemzetközi civil szervezet adatai szerint a nemzetállamokból mintegy 30 ezer milliárd dollárnyi pénz került ki offshore-ba. Magyarországról 1980 és 2010 között 242 milliárd dollárt loptak ki, ezzel Európa egyik legrosszabb helyzetben lévő országa vagyunk.
Bogár László szerint nem árt emlékeztetni, hogy ennek a csúcsösszegnek a döntő többségét balliberális erők tüntették el, beleértve az 1980-as éveket is. 

Ha ez a 70 ezer milliárd forintnyi összeg nem ment volna ki az országból, akkor ma hazánk nemzeti vagyona kétszer akkora lenne, mint a jelenlegi. 1980-tól 2010-ig mindig két ágon ment kifelé a pénz, az az egyik a kamat, a másik a külföldi cégek hazautalt profitja. 

Bogár László közölte, abban a 30 évben a megtermelt nemzeti jövedelmünk ötöde kamatként, vagy profitként ment ki az országból. 
Adásunkban szó esett még az Első Magyar Alapról, a privatizációról, a jegybanki konszolidációról és a mostani közbeszerzésekről is. 

Teljes adás: 
ECHO TV – A nemzet hangja - Háttérkép 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ