Cropped landscape
Belföld
Jobb lenne megszüntetni a tornanádaskai lakásotthonokat?
2019-01-3007:07
Hivatali átfogó vizsgálat nyomán derült fény arra, hogy súlyos állapotok uralkodnak a Borsod megyei Tornanádaskán lévő speciális lakásotthonokban – erről Lápossy Attila, az Alapvető Jogok Biztosa hivatalának osztályvezetője beszélt az ECHO TV Jó reggelt című műsorának szerdai adásában. Az intézményekben elszigetelten, lepusztult körülmények között nevelkednek, tanulnak a családjukból kiemelt, fogyatékossággal élő gyermekek. Lápossy Attila közlése szerint a gyerekek életét megkeserítik a helyi lakosok is, így megkérdőjeleződik, hogy egyáltalán érdemes-e ilyen típusú intézményt Tornanádaskán üzemeltetni.
Lápossy Attila elmondta, Tornanádaskán négy lakásotthon van és egy lakásotthonban 8-10 gyermek él. Közlése szerint van, ahol egészen lepusztult, sivár körülmények uralkodnak.

Hiányoznak a kilincsek, nem megfelelőek a vizes blokkok, számos olyan hiányosság van, ami a minimális körülményeket sem tudja nyújtani a gyerekek számára 
– tette hozzá.

Olyan gyermekekről van szó, akiket általában azért emeltek ki a családjukból, mert valamilyen trauma, vagy bántalmazás érte őket. Az osztályvezető ismertette, a legszomorúbb, hogy nincsenek a gyerekeknek személyes tárgyaik, játékaik, olyan körülmények között nevelkednek, hogy nincs értelmes lehetőségük a szabadidő eltöltésére.

Hozzátette: ráadásul félnek a gyerekek Tornanádaskán, mert érik őket fizikai és verbális bántalmazások, csak nevelők felügyeletével tudnak a településen mozogni. Rossz a viszony a településen élőkkel, azért nem tudnak termelni zöldségeket, gyümölcsöket, mert a helyiek egyszerűen ellopják azokat, betörnek és fenyegetik a gyerekeket.

Ahol ilyen viszonyok uralkodnak, ott meg kell gondolni azt, hogy vagy az állapotokat kell megfelelő szintre emelni, vagy pedig meg kell szüntetni az ilyen típusú ellátást 
– közölte Lápossy Attila.

Az alapjogi biztos vizsgálata kiterjedt a településen működő tagiskolára is. Az intézményben a dolgozók mintegy negyede hiányzik, tanárok, szaktanárok, vagy pedig olyanokat foglalkoztatnak, akiknek nincs meg a megfelelő képzettsége a gyermekek oktatásához.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ