Cropped landscape
Belföld
Gyurcsányék újabb jogerős buktája
2019-01-2908:04
Teljes egészében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Gyurcsány Ferenc vezette szektapárt személyiségi jogi keresetét, amelyet Budai Gyula ellen nyújtottak be - írja a PestiSrácok. A DK ezúttal is azt sérelmezte, hogy a volt elszámoltatási kormánybiztos összefüggésbe hozta őket Czeglédy Csaba bűnös üzelmeivel, ám az ítélőtábla nem talált kivetnivalót a fideszes politikus szavaiban. Az ellenzéki párt egymilliós sérelemdíjat követelt – ehelyett most ők fizethetik ki a tetemes perköltséget.
Egyre kínosabb az a vergődés, amit az MSZP és a DK produkál annak érdekében, hogy tisztára sikálja, „koncepciós eljárás” ártatlan áldozataként tüntesse föl a bűnszövetségben elkövetett, több milliárd forintos kárt okozó költségvetési csalással gyanúsított szocialista politikust, Czeglédy Csabát. A vergődés abban ölt testet, hogy az MSZP, a DK és Czeglédy egyre újabb és újabb személyiségi jogi, rágalmazási pereket indít fideszes politikusok, kormánypárti portálok ellen, akik-amelyek beszélnek, írnak a szocialista politikus bűnlajstromáról. Olykor egy-egy szóba belekapaszkodva próbálnak sérelemdíjat kicsikarni „áldozataikból”, hogy aztán esetleges pernyertességüket úgy állíthassák be a nyilvánosság előtt, mintha Czeglédy egy ma született bárány lenne, a két balliberális pártnak pedig semmi köze nem lenne a súlyos korrupciós bűncselekményekhez. 
 
Ennek az erőlködésnek egy újabb fejezete zárult most le azzal, hogy 

a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen, teljes egészében elutasította a DK személyiségi jogi keresetét Budai Gyula ellen. Az írásba foglalt verdiktet a napokban kapták kézhez a felek. 
A Gyurcsány-párt az állítólag létező „jó hírnevének” sérelme miatt perelte be a fideszes országgyűlési képviselőt. Keresetük szerint Budai 2017-ben azt a valós tényt, hogy Czeglédy volt a DK és Gyurcsány ügyvédje, továbbá, hogy a Gyurcsány-féle Altus Portfólió Kft. többször adott kölcsön a Czeglédyhez köthető Human Operator Zrt.-nek, illetve hogy Czeglédy ellen büntetőeljárás folyik, abban a hamis színben tüntette föl, mintha a gyanú szerinti bűncselekményből törvénytelen összegek kerültek volna a Gyurcsány-párthoz. Emellett a DK azt a Budai-kijelentést is nehezményezte, hogy megbízást adtak volna Czeglédynek kampánypénz gyártására. 
 
Azonban az ítélőtábla a Gyurcsány-párt keresetét teljes egészében elutasította, így nemhogy egymillió forintos sérelemdíjat nem kapnak Budaitól, de még tetemes perköltséget is fizethetnek. A DK mellett Czeglédy Csaba volt a személyiségi jogi per másodrendű felperese, ő is egymilliós sérelemdíjat követelt a fideszes politikustól, ám az ítélőtábla a keresetét 90 százalékban elutasította, így csupán százezer forint sérelemdíjjal kell beérnie. 

Az ítélőtábla szerint nem állított valótlanságot Budai Gyula azzal, hogy Czeglédy Csaba egy olyan bűnszervezetet irányított, amely több mint hárommilliárd forintot tüntetett el, és kampánypénzt gyártott az MSZP-nek és a DK-nak. A jogerős döntés kimondta:

Az alperes az alapul szolgáló tényeket nem torzította el, nem hamisította meg, azokat nem tüntette fel hamis színben, azokból teljes mértékben okszerűtlennek nem tekinthető következtetést vont le, amely a véleménynyilvánítási szabadság magasabb szintű oltalmát élvezi. Az alperes a jelentős közérdeklődésre számot tartó ügyben álláspontját jogszerűen fejtette ki, véleménye nem indokolatlanul bántó, sértő, lealázó.
Budai abban az egy dologban volt pontatlan, hogy azt állította, Czeglédy 2017 októberében is kapta 2,4 milliós fizetését a Human Operator Zrt.-től, holott akkor már néhány hónapja nem kapta.

PestiSrácok
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ