Cropped landscape
Belföld
Csak a Bibliája nem égett el a hős diáknak a kollégiumtűzben
2019-01-2907:33
Hősként ünneplik azt a diákot, aki kimentette társait a Károli Gáspár református Egyetem Ráday utcai kollégiumát sújtó tűzvészből. Borza Ferenc az ECHO TV Jó reggelt című műsorának keddi adásában idézte fel a múlt heti kollégiumtűz eseményeit. A teológus hallgató elmondta, minden holmija a tűz martaléka lett, de a Bibliája, amit az ágya mellett tartott, nem égett el. 
Múlt héten szerdán Borza Ferenc a közeli közértbe elment vacsoráért, amikor visszaért, akkor látta, hogy füst van az épületben. Azonnal jelezte egy társának, hogy járjanak szobáról szobára és szólítsák fel a többieket a menekülésre. 

Nem volt idő gondolkodni, az volt a fontos, hogy mindenki kijusson 
– közölte. Elmondása szerint a menekülők körében hihetetlen nagy volt az összetartás, akik kijöttek a harmadikról, azok mentek a második- a harmadik emeletre, a könyvtárba, a tetőtérbe. 

Borza Ferencnek mindene oda lett a katasztrófában, ugyanakkor csodával határos módon az ágya mellett tartott Bibliája sértetlen maradt. 

Teljes beszélgetés : 
ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ