Cropped landscape
Belföld
A náci botrány belső pártügy, szolidaritás van közöttünk - mondják az ellenzéki pártok
2019-01-2913:06
Elítélték a szélsőséges megnyilvánulásokat, de egyértelműen kiálltak az ellenzéki pártok képviselői a Sneider Tamás vezette Jobbik, valamint az együttműködés szükségessége mellett keddi sajtótájékoztatójukon. 
Nem hagyjuk, hogy az ellenzéki egységet, ami létrejött a kormányváltás érdekében bármiféle próbálkozás megbontsa – jelentette ki kedden Budapesten Bősz Anett a Mondjon nemet a "Magyar Posta is a rabszolgatörvényre!" címmel meghirdetett sajtótájékoztatón. A Magyar Liberális Párt politikusa, aki szerint Sneider Tamás Jobbik-elnök botránya belső pártügy. Közlése szerint a Jobbik nem tért el attól a kommunikációtól, hogy le kell váltani az Orbán-kormányt és meg kell változtatni az illiberális államot.

Ellenzéki szolidaritás van közöttünk és megyünk tovább ugyanúgy. Abban bízunk, hogy a következő időszakban megoldódik ez is 
– utalt Sneider Tamás botrányos ügyeire Bősz Anett, aki hozzátette: van szélsőséges párt a parlamenti patkóban, ez pedig a Mi Hazánk Mozgalom és nem szabad elfelejteni, hogy a Fidesz és a KDNP is hemzseg a szélsőséges megnyilvánulásoktól. 

Hasonlókat fogalmazott meg Szél Bernadett független országgyűlési képviselő is. Úgy vélte, nem helyes, amiket Sneider Tamás mondott, de ezzel a Jobbiknak van belső feladata. Hozzátette: 

a Jobbiknak be kell fejeznie a néppártosodás felé vezető utat. 
A képviselő szerint a Sneider-botrányt a Fidesz generálja, és semmitől sem riad vissza, hogy szétbombázza az ellenzéki együttműködést. 

A Sneider-botránnyal kapcsolatban Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, ezeket az folyamatokat a Jobbiknak belül kell kinőnie. A DK politikusa szerint a Soros-kampány után azt lehet kijelenteni, hogy a Fidesz az antiszemita párt. 

Arra a kérdésre, hogy a Demokratikus Koalíciónak mikortól nem működne a Jobbikkal való együttműködés, ha most szemet huny a cigány- és zsidóellenes kijelentések felett, Gréczy Zsolt közölte, 

ha Orbán Viktor vezetné ezt a pártot akkor biztos nem működnénk együtt. 
A sajtótájékoztatón pártelnöke botrányáról kérdést kapott Lukács László György, a Jobbik képviselője is, aki szintén a Fideszre mutogatott és azt állította, a napokban kiszivárgott hangfelvételek manipulatívak és megvágták. 


A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ