Cropped landscape
Belföld
Sneider Tamás az SS-tetoválás elrejtésére utasította a fiát
2019-01-2811:45
„Miután sorozatosan kerülnek nyilvánosságra a Jobbik-elnök és családja újnáci nézeteiről szóló dokumentumok, Sneider pánikszerűen arra utasította a fiát, hogy rejtse el a mellkasára tetovált nagy méretű SS-feliratot” – írja a Ripost. A lap birtokába leleplező fényképek kerültek. 
Tavaly májusban a Ripost nyilvánosságra hozott egy fényképet, amelyen Sneider Tamás idősebb fia pózol – mellkasán az SS hírhedt jelmondatával, a Becsületem a Hűség felirattal, ami nem mellesleg Adolf Hitler egyik kedvenc mondása volt. Telt-múlt az idő, és a Jobbik elnöke körül kirobbant náci botránysorozat miatt ez az ügy is egyre kellemetlenebbé vált.

Sneider Tamás elnöksége során minden eddiginél közelebb került a Jobbik a balliberális pártokhoz és Gyurcsány Ferenchez. Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese már oda jutott, hogy kimondta, nemcsak a bukott kormányfővel, hanem az ördög öreganyjával is hajlandóak összefogni. Mirkóczki Ádám, kommunikációs igazgató pedig egy lapinterjúban relativizálta a Gyurcsány-kormány bűneit. A Jobbik tehát szemmel láthatóan és tudatosan közeledik a balliberális szövetségi rendszerhez, amely – kommunikáció szintjén legalábbis – nem veszi jó néven a náci kilengéseket (igaz, a szocialista Kunhalmi Ágnes a múlt héten világossá tette: nem érdekli Sneider náci botránya, csak azért is lesz szövetség a Jobbikkal). Éppen ezért
a Jobbik elnöke arra utasította a fiát, hogy rejtse el a rátetovált SS-feliratokat, mert ez is komoly támadási felület lehet ellene.

– írta a Ripost, amely kiemelte, hogy a beavatkozás összefüggésben van azzal, hogy folyamatosan kerülnek napvilágra a Sneider Tamás náci nézeteiről szóló bizonyítékok.

A portál úgy tudja, hogy az érintett „elvi okokból” nem volt hajlandó a náci tetoválást kiszedetni, csak annak elfedését vállalta. A Ripost birtokába jutott egy kép, amely azt bizonyítja, hogy a jobbikos politikus fia eltüntette a támadható tetoválást,
egy nagy méretű „germán” harcos fejtetoválással takarta el a Hitler-idézetet.

A Ripost szerint Sneider fia azt mondta a barátainak: Így legalább ott marad az SS a szívem fölött, de nem látja ez a sok köcsög.
Sneider Tamás fia eltakarta korábbi tetoválását, így már nem látható az SS-idézet a mellkasán. FORRÁS: RIPOST
A portál kiemelte, hogy a Jobbik elnök fiai – akik ellen rasszista erőszak miatt bírósági eljárás is zajlik – szélsőséges nézeteket követnek, a náci tanok rajongói, és példaképük a hírhedt halálosztag, az SS. Ahogy beszámoltunk róla, az ellenük folyó perben a vádiratban az olvasható, hogy az elsőrendű vádlott kibérelt egy házat Szúcson, majd a bérleményből a társaival a kiszemelt család háza előtt rendszeresen felvonultak, a család tagjait a beleegyezésük nélkül fotózták, videózták. A vád szerint Sneider fiai a csoport tagjai voltak.

Origo
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ