Cropped landscape
Belföld
Kétségtelenül maradandót alkotott a rendszerváltoztató nemzedék
2019-01-2810:32
Kétségtelenül maradandót alkotott a rendszerváltoztató nemzedék - mondta a Magyar Időknek Kónya Imre abból az alkalomból, hogy hétfőn tartja alakuló ülését a 30 éve szabadon elnevezésű rendezvénysorozat előkészítő bizottsága, amelynek ő is tagja. A volt belügyminiszter szerint fontos, hogy a magyar nemzet a sajátjaként élje meg nagy történelmi pillanatait. 
Az egykori MDF-es politikus a lap hétfői számában megjelent interjúban elmondta, a szabad, független, demokratikus Magyarországnak az Ellenzéki Kerekasztal 1989. márciusi létrehozásától a szovjet csapatok 1991. júniusi teljes kivonásáig tartó megteremtéséről való megemlékezés lesz a feladatuk. Meg kell határozniuk az emlékidőszak alatt megvalósítandó projekteket, amelyek elősegíthetik, hogy a rendszerváltozás elfoglalja méltó helyét a nemzeti emlékezetben. 
    
Azzal kapcsolatban, hogy milyen projekteket tart fontosnak, azt mondta, dokumentumfilmeket kellene készíteni a rendszerváltozás csomópontjairól, egyes állomásairól. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a szélesebb közönséget elérő tévéfilmek, filmsorozatok is szülessenek, szükség van továbbá honlapra, okostelefonos alkalmazásra is, hogy elérjék a digitális generációt, végül pedig feltétlenül szükség lenne szerinte egy frekventált helyen lévő, a korszakot a legmodernebb eszközökkel bemutató múzeumra is. 
    
Ahhoz, hogy méltó módon lehessen megemlékezni a rendszerváltozás éveiről, Kónya Imre elengedhetetlennek nevezte a bizottság által meghatározott projektek aktuálpolitikai elfogultságoktól mentes megvalósítását és a megvalósult projektek korrekt értékelését. 
    
Kiemelte, a rendszerváltozás a magyar történelem kiemelkedő pillanata, az 1956-os forradalom mellett a 20. század olyan eseménye, amellyel a magyarok kivívták az egész világ megbecsülését. "Ez közös teljesítmény, amire mindenki büszke lehet" - hangsúlyozta.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ