Cropped landscape
Belföld
Bujkál Sneider Tamás a náci botránya miatt
2019-01-2813:01
Sneider Tamás, a Jobbik elnöke nemhogy bocsánatot nem kért a náci botránya kirobbanása után, még a közvélemény elé sem állt ki megmagyarázni azt a bizarr videót, ami előkerült arról, hogy a nyakában ülő felesége náci karlendítéssel ünnepel az esküvőjükön. Szemmel láthatóan a Jobbik teljesen elzárta a nyilvánosság elől a botrányt botrányra halmozó elnökét. Ám nem ez az első eset, hogy Sneider Tamás bujkál - írja az Origo
Január 20-án robbant az idei év eddigi legnagyobb belpolitikai botránya: a Hír TV nyilvánosságra hozta azt a felvételt, amelyen Sneider Tamás felesége – újdonsült férje nyakában ülve – náci karlendítéseket mutatott be.

Ezt követően egy újabb, botrányos anyag látott napvilágot róla, amelyen arról beszélt, még mindig jobb, ha valaki a muszlim vallásra tér át, mint ha a zsidóra. Mivel a politikus Magyarország egyik legnagyobb ellenzéki pártjának, a Jobbiknak az elnöke, így számos kérdés felmerül a történtekkel kapcsolatban.

A Jobbik eldugta Sneidert 

Ezekre azonban nagyon úgy néz ki,
nem Sneider Tamástól fogjuk megtudni a választ, ugyanis több mint egy hete feltűnően kerüli a nyilvánosságot.
Hét nap alatt csupán a baráti média tudta megszólítani, így a Soros-féle 444 és a jobbikos Alfahír megkeresésére el tudta mondani, hogy mélységesen felháborította a videó napvilágra kerülése, ami miatt pert fog indítani.

Érdemben egyedül az ATV munkatársának nyilatkozott, de feltehetően neki is csak azért, mert véletlenül összefutottak a Képviselői Irodaházban. „Ez egy vicc! Csupán szórakoztak és poénkodtak a résztvevők” – ezekkel a szavakkal reagált a Jobbik elnöke a hírcsatornának arra a felvetésére, miszerint lemond-e a botrány miatt. Az hozzátartozik Sneider látványos „háttérbe vonulásához”, hogy a botránysorozat kipattanása óta a jobbikos politikus nem fogadott el meghívást televízió- és rádióinterjúra. Ezzel pedig be is zárult a kör, 

ugyanis Sneider a Jobbikkal szemben kritikus médiától teljes mértékben menekül.
Az Origo szinte percre pontosan egy hete kereste meg levélben a párt sajtóosztályát, ahonnan a mai napig nem érkezett válasz. De más jobboldali sajtótermékek sem jutottak érdemi információhoz az érintettől, hiába érdeklődtek nála. 
 
Szemmel láthatóan a Jobbik teljesen elzárta a közvélemény elől a náci botrány után az elnökét.

Erre tökéletes példa a múlt heti úgynevezett „Rágalominfo”, tulajdonképpen a Jobbik nagy sajtótájékoztatója: indokolt lett volna, hogy a párt szokásos, pénteki sajtótájékoztatóját Sneider tartsa, hiszen előre borítékolható volt, hogy annak java része róla fog szólni. Valóban ő került a középpontba, azonban helyette az egykori MIÉP-es futballhuligán, Szilágyi György állt ki megmagyarázni, miért van rendben a náci karlendítés. 

Korábban is bujkált Sneider 

Nem ez volt az első eset, hogy a Jobbik számára kellemetlen helyzetben Sneider inkább a kivárásra játszott, és ezzel együtt menekült a reflektorfényből. 
Úgy nem lehet a Jobbikot vezetni, hogy az elnöke gyakorlatilag bujkál a média elől.
– ezeket a gondolatokat Volner János, a Jobbik egykori, a Mi Hazánk Mozgalom jelenlegi politikusa mondta a párt vezetőjéről a második pártszakadás idején az ATV-ben. Úgy látta, hogy a nagy teher és a sorozatos kudarcok miatt „Sneider Tamás összeomlott”. 

Újabb Sneider-hangfelvétel került elő

A cigányoktól is megvédi az országot – erről beszélt Sneider Tamás pártelnökké választása után egy újabb hangfelvétel szerint. A Jobbik vezetője úgy véli, ő az az erős ember, aki, ha kell, „mindenkit agyonüt”. Sneider a Hír TV birtokába került felvételen utal arra, hogy 1992-ben szkinhed társaival bántalmazott egy mozgássérült cigány férfit, amiért nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték. A Ripost információi szerint a Jobbik-elnök arra utasította fiát, hogy rejtse el a mellkasára tetovált nagy méretű SS-feliratot. A lap birtokába leleplező fényképek kerültek.

Origo/Hír TV/Ripost
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ