Cover
Belföld
Civil kör: A szakmaiság bolsevik trükk
2019-01-2621:52
A szakmaiság bolsevik trükk – mondta Lomnici Zoltán az ECHO TV Civil kör című műsorában annak kapcsán, hogy jövő héten újra Magyarországról vitázik az Európai Parlament (EP). Az alkotmányjogász kifejtette: egy látszólag szakmai vitába szeretnék belekényszeríteni hazánkat, miközben arról van szó, hogy el akarják venni tőlünk az uniós forrásokat a jogállamiság álcája mögé bújva. 
Németh Alajos rockzenész szerint Magyarországnak nem kell részt venni a jövő heti európai parlamenti vitán. Mint mondta: az EP-választások közelsége miatt mindenképpen meg akarnak büntetni valakit, hogy elrettentsék azokat, akik hasonlóképpen gondolkodnak, és akik az ENSZ-paktum ellen szavaztak. 

Simon János politológusnak nincsenek illúzió afelől, hogy a jelenlegi Európai Parlament (EP) összetételénél fogva biztosan megszavaz egy újabb kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben. Ugyanakkor mivel a ciklus végén járunk, és 3 hónap múlva már más összetétele lesz az EP-nek, komoly esély van rá, hogy nem viszik végig az ügyet – tette hozzá. 

Lomnici Zoltán alkotmányjogász úgy véli, egy szakmai vitába szeretnék belekényszeríteni hazánkat, miközben ez nem egy szakmai vita. Egyenesen ki kell mondani, hogy el akarják venni tőlünk az uniós forrásokat. Mindezt a jogállamiság álcája mögé bújva teszik - húzta alá. 
A szakmaiság bolsevik trükk – idézte az alkotmányjogász Csurka Istvánt. 
Lomnici szerint, nem szabad hagyni, hogy "betereljenek minket ebbe az utcába". 
Ki kell jelenteni, hogy illegitim, alapszerződés-ellenes módon meg akarják regulázni a bevándorlásellenes erőket. Magyarországon Rui Tavares áldásos tevékenysége óta folyamatosan fogást akarnak találni
- fogalmazott az alkotmányjogász, hozzátéve:
nem másodlagos, hogy lesz-e a végén szankció, de önmagában a szégyenpad sem egy jó hely.
Tóth Kriszta vendégei szót ejtettek a Jobbik elnöke körüli újabb botrányról. Ismeretes, Sneider Tamás esküvőjéről előkerült egy felvétel, amelyen az ifjú ara náci karlendítéssel köszöntötte az egybegyűlt násznépet és a fotósokat. A baloldali pártok ugyanakkor nem határolódtak el.

Simon János a kövezőket mondta a történtek kapcsán: az európai politikai kultúrától idegen az olyan típusú viselkedés, mint a cigányverés és az antiszemitizmus. Ezeket az európai értékrendszer kiveti magából. Hozzátette: úgy tűnik, a baloldal politikai kérdést csinál az ügyből, és mint politikai kérdést nem akarja figyelembe venni. Úgy tesznek, mintha nem látnák a valóságot. Ugyanakkor, ha a Jobbik egy ilyen társaság, amely úgy gondolja, hogy ezeket a dolgokat megteheti, akkor a baloldalnak el kell döntenie, hajlandó-e összefogni velük. 
Simon János szerint nagy ára lesz annak, ha összefognak egy rövidtávú politikai cél miatt és nem vesznek tudomást arról, hogy más az értékrendszerük. Hozzátette: az ellenzék egy közös programot nem tudott összehozni. 

Április 8-a után Vona Gábor azért mondott le, mert elvesztették a választást. Ő volt szinte az egyetlen, aki felmérte, hogy nem tudják legyőzni a Fideszt. Óriási vereséget kaptak, pedig elképesztő pénzt raktak bele a kampányba. De Vona azért lépett ki, mert tudta, hogy soha nem tudja a pártot a nyertes székbe ültetni - fejtette ki Németh Alajos. 
Teljes adás: 
ECHO TV - A nemzet hangja - Civil kör
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ