Cover
Belföld
Troll: "A Jobbik nem antiszemita, csak történelmi görcsei vannak"
2019-01-2521:53
A létszámmal gondok voltak, az agresszivitással nem, az ECHO TV munkatársára támadtak a tüntetők a Várkert Bazárnál. Nácikkal a demokráciáért, a balliberálisok számára bárki elfogadható? Az ellenzék folytatta a gerilla hadviselést, most egy kormánypárti képviselő irodáját szállták meg. Ezen kívül szó volt még kegyeletsértésről és arról, hogy a minimálbérrel is gondjai vannak a haladó sajtó munkatársainak. Ezekről a témákról beszélgettek a Troll vendégei. Az adás műsorvezetője rendhagyó módon Szarvas Szilveszter volt. 
Most a Jobbikot akarják beterelni a nagy ellenzéki összefogásba, de közben kiderülnek azok a részletek, amelyekről a magyar sajtó korábban is cikkezett. Ezekről ITT, ITT, ITT és ITT olvashat részletesen. 
Most éppen Sneider Tamás esküvőjéről került elő egy felvétel, amelyen az ifjú ara az ismert hitleri köszöntést mutatta be fotózásán. 
Kunhalmi Ágnest és Hiller Istvánt nem zavarják ezek a dolgok. Szerintük ugyanis ez a párt belügye. Az egyik LMP-s politikus pedig úgy reagált rá, hogy az önkorrekció jeleit látja a Jobbikon és ez nagyon megnyugtatja – mondta Kacsóh Dániel, a Magyar Hírlap főmunkatársa. 

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője szerint ezzel az egésszel az a valódi probléma, hogy ezek az emberek most a Spinoza Házba járnak. A Jobbik elnöke tolja balra az egész pártot, amely lepacsizott Gyurcsánnyal. 

2019 januárjára eljutott oda a baloldal, hogy semmi gondja nincsen a Jobbik antiszemitizmusával. Azt mondják, hogy történelmi görcsök vannak az ellenzéki pártban – mondta Pindroch Tamás, a Figyelő munkatársa. 

Kacsóh Dániel felidézte: korábban Lendvai Ildikótól Heller Ágnesig mindenki azt követelte, hogy a Fidesz határolódjon el egyértelműen a Jobbiktól. Nem elég azt mondani, úgyis kell csinálni. Össze ne kacsintson a szélsőjobb és a Fidesz, mert akkor visszatér a gonosz Horthy-fasizmus. Gyurcsány Ferenccel egy lépcsőn állni ugyanakkor, több mint összekacsintás - tette hozzá. 
Teljes adás: 
ECHO TV - A nemzet hangja - Troll 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ