Cropped landscape
Belföld
Karácsony Gergely és Horváth Csaba hivatalosan is jelölt
2019-01-2406:24
A szocialista Horváth Csaba és a párbeszédes Karácsony Gergely is összegyűjtötte a szükséges számú ajánlást ahhoz, hogy részt vehessen a január 28. és február 3. között esedékes előválasztási voksoláson, amelynek győztese az „egységes baloldal” főpolgármester-jelöltje lesz.
A választók január 28-tól számos budapesti köztéri sátorban és irodában leadhatják voksukat a mostani jelöltek egyikére, akik pedig határidőig regisztráltak, online is szavazhatnak – tudatta közös közleményében az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás.

Azt, hogy Horváth és Karácsony pontosan hány ajánlást gyűjtött össze az előírt kétezerhez képest, ma teszik közzé. Szocialista forrásokból úgy tudjuk, Horváth a papírforma szerint – mivel az MSZP-t támogatók tábora nagyobb, mint a Párbeszédé – több ajánlást gyűjtött össze, mint Karácsony.
Ismert: a két baloldali aspiráns eddig két alkalommal vitázott egymással, illetve ismertette programját nyilvánosan, ahol leszögezték, hogy bármelyikük is győz, számítanak majd a másik munkájára.

Karácsony azt ígérte, hogy főpolgármesterré választása esetén kezdeményezni fogja a Liget-projekt leállítását, de közölte azt is, hogy „nyitott városházát” szeretne, ahová behívná a „civil” szervezeteket, köztük a Soros Györgyhöz köthető Trans­parency Internationalt.
Horváth pedig azzal kampányolt, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét csak erővel lehet legyőzni, így ha a kormány nem hajlandó tárgyalni egy ellenzéki főpolgármesterrel Budapest egészségügyéről, oktatásáról, akkor a főváros ellenáll majd.

A tervek szerint a baloldali előválasztás február 3-án zárul le, a nyertes júniusban mérkőzik meg az LMP támogatását bíró Puzsér Róberttel, illetve a liberális Sermer Ádámmal, és e küzdelem győztese lesz végül Tarlós István kihívója.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ