Cropped landscape
Belföld
Tuzson Bence: Magyarországon nincs első- vagy másodrendű állampolgár
2019-01-2220:11
Az a cél, hogy az ország 20-30 éven belül egy olyan országgá váljon, ahol a legjobb élni Európában – jelentette ki Tuzson Bence. A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az ECHO TV Napi aktuális című műsorának keddi adásában elmondta, Magyarországon nincs első- vagy másodrendű állampolgár, ezért a jövőben további 10 kormányablakbuszt állítanak munkába a már meglévő 11 mellé, ezzel is a kisebb településen élők életminőségét szeretnék javítani. 
Tuzson Bence kiemelte, három területen kell előre lépni, a népesség- a családtámogatási rendszer kérdése, a gazdaságfejlődés kérdése, a harmadik terület pedig a kultúra, a saját kultúránk megőrzésének a kérdése. Az államtitkár közlése szerint a tervek megvalósulásához szükség van az erős közigazgatásra, az erős államra. 

Úgy kell szerveznünk a közigazgatásunkat, hogy a magyar emberek megelégedését szolgálja és ezt a hármas célt is képes legyen szolgálni 
– emelte ki Tuzson Bence. 
 
Szabó Anett műsorvezető kérdésére, hogy a kormányablakok eddig milyen javulást hoztak a hivatali ügyintézésben, a politikus elmondta, ma már 1500 féle ügyet lehet elintézni a kormányablakokban, ahol pedig nincs kormányablak, ott kormányablakbuszok segítik az embereket. 

Már 11 van, de még 10 kormányablakbusz érkezik a következő időszakban. Az a feladatuk, hogy járják a kistelepüléseket és meghatározott időpontokban ugyanazokat a szolgáltatásokat tudják nyújtani, mint a nagy kormányablakok 
– ismertette Tuzson Bence. 
Teljes beszélgetés: 
ECHO TV – A nemzet hangja – Napi aktuális 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ