Cropped landscape
Belföld
Soros embereit vinné a városházára Karácsony
2019-01-2110:21
A kutatásokból azt látom, hogy én vagyok az a jelölt, aki a sokszínű, változást akaró tömeget meg tudom szólítani, én lehetek az az egy, aki meg tud küzdeni mindannyiunkért – jelentette ki Karácsony Gergely a baloldali főpolgármester-jelöltek vitáján. A Párbeszéd aspiránsa egyebek mellett arról értekezett: olyan Budapestet szeretne, ami „emberközpontú és mindannyiunké” - írja a Magyar Idők.
– Egy nyitott városházát szeretnék, ahová behívjuk a civil szervezeteket. Legyen ott a budapesti önkormányzat épületé­ben a Transparency International, a Levegő Munkacsoport, a Greenpeace, a How To Help Humanity, akik a város érdekében dolgoznak és szolgáltatnak – fogalmazott Karácsony. A politikus megerősítette, hogy főpolgármesterré választása esetén kezdeményezni fogja a Liget-projekt leállítását, mert szerinte egy ilyen beruházást inkább a főváros számos rozsdaövezetének egyikében kéne megvalósítani.

A szocialisták jelöltje, Horváth Csaba azt állította, hogy ő nem csupán az ellenzék, hanem egész Budapest jelöltje, több mint egy évtizedes tapasztalata pedig megkülönbözteti a „trolloktól és amatőröktől”. Szerinte a nemzeti együttműködés rendszerét csak erővel lehet legyőzni, ezt bizonyította például az internetadó elleni sikeres tüntetés, így ha a kormány nem hajlandó tárgyalni egy ellenzéki főpolgármesterrel Budapest egészségügyéről, oktatásáról, akkor a főváros ellenáll majd. 
 
Horváth megismételte legfontosabb ígéretét, miszerint ha őt választják meg Tarlós István utódjának, akkor a főváros minden itt befizetett tíz adóforintból egy forintot megtart. A szocialisták jelöltje közölte, szeretné, ha az összes környezetszennyező járművet lecserélnék elektromosra, hiszen elfogadhatatlan, hogy szerinte ma „a legnagyobb környezetszennyező vállalat a BKV”. 
 
Horváth és Karácsony azzal nyugtatták meg a mintegy százfőnyi hallgatóságot, hogy bármelyikük is kerekedjen felül a jelöltségért folytatott küzdelemben, később is támogatják egymást.
ECHO TV - A nemzet hangja - Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ