Cropped landscape
Belföld
Idén érkeznek a katonai helikopterek
2019-01-2114:47
Idén megérkeznek az első járművek abból a harminchat helikopterből, amelyeket a következő tíz évben vásárol meg a Magyar Honvédség – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Karc FM-en. A rádió Álláspont című műsorában a tárcavezető beszámolt arról is, hogy összesen még nyolc repülőgépet szereznek be, továbbá negyvennégy új és tizenkét használt Leopárd 2 harckocsit is vásárolnak a hadseregnek.
A Zrínyi 2026 elnevezésű haderőfejlesztési program azért is elengedhetetlen, mert Magyarország vállalta, hogy 2023-ra egy közepes, 2028-ra egy nehézdandárt ajánl fel a NATO kötelékébe. Ehhez a katonák mellett tüzéreszközök, harckocsik, légvédelmi eszközök, csapatszállító repülők, helikopterek is kellenek – fejtette ki a miniszter, aki azt hangsúlyozta: a légierő technikai eszközei elöregedtek, a képességek a megszűnés határára kerültek, ezért kezdték a fejlesztést a légierő haderőnemmel.

Az eddig bejelentett és megvalósult beszerzéseken, az Airbus szállító repülőgépek és a Falcon kisgépek megvásárlásán túl a következő lépésben olyan rámpás repülőket is beszerelnek, amelyek nehéz technikai eszközök szállítására és úgynevezett deszantolásra is alkalmasak. A honvédségnek viszont kevesebb embert is szállítania kell, ezért kisgépekre is szükség van. Az ilyen célra beszerzett Falconok közül az egyik speciális, többcélú feladatra is alkalmas, amelynek katonai célú átalakítása jelenleg is folyamatban van.
 
A honvédségi helikopterflotta megújításának része az is, hogy a meglévő orosz, Mi–17-es és Mi–24-es gépek nagyjavításon estek át, így rendszerben tarthatók addig, amíg az új forgószárnyasokat leszállítják. A honvédség légvédelmi képességeit egy új rakétakomplexum-rendszer és az ahhoz tartozó rakéták beszerzésével is növelik, az erről szóló szerződést a tervek szerint az év első felében kötik meg, ám egyelőre nem tudnak nyilatkozni arról, hogy milyen típust vásárolnak a Magyar Honvédségnek – mondta a miniszter.
 
Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott – hangsúlyozta Benkő Tibor, aki szerint Magyarország 2024-re eléri a kétszázalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetési szintet.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ