Cropped landscape
Belföld
Egyházi vezetőt fenyegetett meg a DK
2019-01-1807:02
A Demokratikus Koalíció (DK) közleményt adott ki, amelyben a szeged-csanádi püspököt „bizniszkereszténynek” nevezte, majd azt is kilátásba helyezte, hogy a Kiss-Rigó László egyházmegyéjében épülő wellnessközpontot csak addig használhatja, ameddig Orbán Viktor lesz a miniszterelnök. A DK szerint a kormány régóta tömi közpénzzel, „kiemelt beruházásként a nyíltan orbánista püspököt”, aki véleményük szerint tudja, miként kell Orbánhoz imádkozni.
Ezért a Demokratikus Koalíció azt javasolja Kiss-Rigó Lászlónak, hogy „élvezze ki a wellnessközpontját, mert csak addig a pillanatig lesz az övé, amíg újonnan választott istene ül a miniszterelnöki székben. Az Orbán-rendszer bukásával azoké lesz a wellnessközpont, akik fizették: az európai magyaroké.” – olvasható a DK MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nehéz komolyan venni egy olyan pártot, amely már a nevével is hazudik, hiszen a DK szellemisége minden, csak nem demokratikus
– reagált a Magyar Időknek Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki szerint a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legbotrányosabb kormányzása köthető a pártelnök nevéhez.

Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a mai napig egy meghurcolt zsidó családtól elvett házban él. Véleménye szerint Gyurcsány demokrácia-felfogását jól mutatta az őszödi beszéd, valamint a 2006-os szemkilövetések, amikor az akkori rendőrséget szándékosan szembefordította a néppel. Soltész Miklós kiemelte: Gyurcsányék kormányzása alatt virágoztak a biznisz-egyházak Magyarországon, ez ellen érdekes módon semmit nem tettek.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a DK folyamatosan provokálja a magyar társadalmat, amely nem vevő Gyurcsány és elvtársai migránsbarát- és egyházellenes politikájára. Szavai szerint éppen 70 éve annak, hogy a DK szellemi elődei szakmányban gyakorolták az egyházüldözést, az egyházi ingatlanok elvételét, a papok, szerzetesek és hívő emberek meghurcolását.
A DK mostani, aktuális hőbörgése egyébként zavaros és értelmezhetetlen. Szomorú, hogy 2019-ben a DK számára még mindig a gyűlölködő és egyházellenes szólamok jelentik a stílust. A magát demokratikusnak nevező ellenzéknek el kell döntenie, hogy ehhez az antidemokratikus és gyűlöletkeltő politikához kíván-e csatlakozni
– fogalmazott az államtitkár.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ