Cropped landscape
Belföld
A NATO-közgyűlés is törölte Demeter Márta tagságát
2019-01-1706:41
A NATO parlamenti közgyűlés hivatalos honlapján is törölték a delegáltak sorából Demeter Mártát. Az LMP-s politikus kedden még úgy nyilatkozott: él a tagsága annak ellenére is, hogy az Országgyűlés sajtófőnöke – az Országgyűlés házszabályára és a NATO-testület alapszabályának előszavára hivatkozva – megindokolta az ellenzéki képviselő Kövér László házelnök általi, december 21-i visszahívásának jogosságát - számolt be a Magyar Idők. Közben a Magyar Hírlap úgy értesült, hogy Demeter Márta esélyes a párt EP-listájának vezetésére. 
A legújabb fejlemény és Demeter Márta helyére delegálandó új közgyűlési tag kapcsán megkerestük az LMP-t, de csütörtök estig nem kapott választ a lap. Amennyiben az LMP-frakció vezetése nem jelöl új tagot a NATO Parlamenti Közgyűlésébe, akkor a szervezet alapszabályának figyelembe vételével Kövér László házelnök a tényleges parlamenti erőviszonyokra tekintettel egy másik ellenzéki képviselői csoportot kér fel a küldöttségbe való delegálásra, aminek esetén a LMP képviselete megszűnne a nemzetközi szervezetnél. Magyarország hét állandó és hét póttagot delegálhat a testületbe. Mind a rendes, mind a póttagok esetében négy kormánypárti, illetve három ellenzéki politikus képviseli a NATO parlamenti közgyűlésben Magyarországot. 
 
A Magyar Idők megírta: az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága november 22-én határozati javaslatban kérte Kövér László házelnöktől, hogy hívja vissza Demeter Mártát a NATO parlamenti közgyűléséből. Mint ismert: az LMP társelnöke egy, a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tett iratbetekintésére hivatkozva azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével reptette, ám még aznap kiderült, hogy Demeter összekeverte a miniszterelnök lányát a Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával. 
 
A történtek után Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál kezdeményezte az LMP-s politikus nemzetbiztonsági felülvizsgálatát, a Fidesz képviselőcsoportja pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, amely megállapította, hogy az ellenzéki politikus a névazonosságra alapozva nem nyilvános minősítésű adatokat hozott nyilvánosságra. 
 
Az ügyben más szálon is folyik vizsgálat: a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés gyanújával rendelte el a nyomozást.

Demeter Márta vezetheti az LMP EP-listáját

A Magyar Hírlap információi szerint az LMP EP-listájának első két helyét Demeter Márta és Kendernay János foglalhatja el. A sorrend még kérdéses, de tekintve, hogy az LMP népszerűsége az utóbbi időben jelentősen visszaesett, az sem biztos, hogy sikerül mandátumot szerezniük. Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője lapnak azt mondta, a reális célnak egy EP-képviselői hely megszerzését tartják, két mandátum elérése bravúros teljesítmény lenne. A végleges listáról a párt következő kongresszusán döntenek, amelyet a február 23-24-i hétvégén rendeznek – közölte a szóvivő. A kongresszus fő témái a párt EP-programjának és EP-listájának véglegesítése lesznek, de napirendre kerül az LMP alapszabályának kérdése is, miután a párt hatékonyabb működését célzó alapszabály-módosítások elfogadására a tavaly októberi kongresszuson nem került sor. Megerősítette, hogy az LMP úgy tervezi, önállóan indul az EP-választáson, de a kongresszus ellenkező döntése esetén akár az MSZP-vel vagy a Jobbikkal is együttműködhetnek, illetve csatlakozhatnak egy összellenzéki listához.

Magyar Idők/Magyar Hírlap
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ