Cropped landscape
Belföld
Indul a Három generációval az egészségért elnevezésű program
2019-01-1610:54
A szaktárca 5,8 milliárd forintot fordít a most induló Három generációval az egészségért elnevezésű programra – jelentette be Kásler Miklós szerdai budapesti tájékoztatóján. Az emberi erőforrások miniszterének közlése szerint a kormány nem betegségügyben, hanem egészségügyben gondolkozik, éppen ezért a legfontosabb cél a megelőzés, a prevenció, hogy ki lehessen iktatni a mindennapi életből azokat a körülményeket, amelyek a betegségekhez vezetnek. 
Családi-orvosi praxisközösségek, gyermekorovosi praxisok, praxisközösségek, illetve a fenntartó önkormányzatok pályázhatnak 50-80 millió forintra 
– közölte Kásler Miklós. A pályázat nyerteseinek vállalkozniuk kell arra, hogy a szívérrendszeri betegségek rizikó faktorait felmérjék, hogy felmérjék a daganatos betegségek okozóit, a gyermekek egészségügyi állapotát befolyásoló tényezőket. 

A tárcavezető a megelőzés kulcskérdésének nevezte – gyermekek esetében – a folyamatos és rendszeres testmozgást, a megfelelő életvitelt, illetve az arra való nevelést, az egészséges táplálkozást és annak feltételrendszerét. 

Kásler Miklós kiemelte, szívérrendszeri betegség megelőzése érdekében mozgásgazdag, káros szenvedélyektől mentes életmódra van szükség. 

A nemzeti népegészségügyi program, amelynek gerince az öt betegségcsoport megelőzésére és kezelésére kidolgozott nemzeti program, illetve az alapellátás megelőzési területe közös célokat tűzött ki. A miniszter sorolta, a 45-65 év közöttiek korai halálozásának a megelőzése, a gyermekkori és a felnőttkori elhízás megelőzése, a dohányzás visszaszorítása, a stroke megelőzése, illetve, ha bekövetkezett a maradványtünetek miharabbi felszámolása. 

Kásler Miklós szerint kimondatlanul is az a cél, hogy az egészségtudatos életmód az egész népességben, az egész nemzet életében lényegesen nagyobb szerepet kapjon. 
Ismerjék fel az emberek, hogy az emberi egészség és az emberi élet érték – tette hozzá. 
Az Emmi vezetője kitért arra is, hogy a demográfiai kérdés a nemzet fennmaradásának az alapja és kiemelt fontosságú kérdéskör. 

Kásler Miklós a későbbi gyermekvállalás szempontjából is meghatározónak nevezte a gyerekszülést, hiszen egy jó élmény bátoríthat arra, hogy további csemetéket vállaljanak az édesanyák. A miniszter hozzátette: általános igénnyé vált, hogy családi környezetben, mégis megfelelő szakmai biztonságban szülhessenek a nők. 
Férfiak és nők ketten együtt alkotnak egy egységet, egy magasabb szintű egységet, aminek a spirituális értékét nyilvánvalóan a gyermek egészíti ki. Nyilvánvalóan biztosítani kell az élet minden területén, így a szülés körülményei között is az intimitást, a meghittséget és a mindenkinek kijáró ember méltóságot, az anyának is és a gyermeknek is 
– közölte. 

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a családbarát intézeti légkör nem kizárólag egészségügyi kérdés, sokkal inkább kötődik a családpolitikai koncepcióhoz.
    
A pályázattal az volt a céljuk, hogy a legbiztonságosabb és legintimebb környezetet alakítsanak ki az egyes intézmények szülészeti osztályai. Elmondta, 59 intézmény pályázott, ebből 44 nyert el forrást arra, hogy infrastrukturális fejlesztéseket, eszközbeszerzéseket hajtson végre.
    
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az alapellátási pályázathoz kapcsolódóan azt mondta, ennek a területnek az erősítése mindig is kormányzati cél volt, és remélik, a pályázatokkal jó folyamatok indulnak el, és lesz igény a megelőzésre erős hangsúlyt tevő munkára.

ECHO TV - A nemzet hangja 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ