Kultúra
Megfejtették Rembrandt vastagon felvitt festékes technikájának titkát
2019-01-1514:17
Rembrandt van Rijn a vastagon felvitt festékes technikájával, "3D-s módszerrel" forradalmasította a festészetet. Egy nemzetközi kutatócsoport most, három évszázaddal később kiderítette, hogyan is érte el ezt a hatást a mester.
Az impasto egy olyan festészeti technika, amikor a művész vastagon viszi fel a festéket a vászonra. Az impasto révén a festék szembeötlőbb, a textúrájáról több fény verődik vissza. Rembrandt a 17. századi németalföldi festékpiacon hagyományosan elérhető alapanyagokkal érte el az impasto-hatást. Azt már korábban tudták a kutatók, hogy a vastag festékréteg eléréséhez elsősorban egy fehér színezőanyagot - fehér ólomérc és cerusszit keverékét -, valamint organikus kötőanyagot, főleg lenolajat használt. A pontos receptet azonban nem ismerték.
A holland Rijksmuseum által vezetett kutatás holland-francia tudóscsoportjának most sikerült kiderítenie, hogy az impasto-hatást keltő festéknek volt még egy titokzatos komponense: a plumbonakrit. Ez az ásvány rendkívül ritka a történelmi festékrétegekben. Eddig néhány 20. századi festményen és egy Van Gogh-festményen mutatták ki. Victor Gonzalez, a felfedezésről szóló tanulmány vezető szerzője, a Rijksmuseum és a Delfti Műszaki Egyetem tudósa elmondta, hogy nem is gondoltak erre a komponensre, annyira ritkán használják, és a régi mesterek művein teljesen szokatlan. "Ami még ennél is érdekesebb: a kutatásból kiderült, hogy a komponens nem véletlenül, és nem valamiféle szennyezés miatt került a festékbe, hanem szándékos szintézis révén" - hangsúlyozta a tudós.
A felfedezésben kulcsszerepet játszott a grenoble-i székhelyű Európai Szinkrotronsugárzási Központ (ESRF) elemzése. A kutatók Rembrandt három mesterművének (a Marten Soolmas-portré, a Bathsheba és a Susanna) apró festékmintáit analizálták. A minták nagysága 0,1 mm-nél kisebb volt, ezért volt szükség a kicsi és intenzív szinkrotronsugárzásra, amelyet az ESRF biztosított. Az ESRF berendezéseivel meghatározták az impastóban és a szomszédos festékrétegekben található kristályos részecskék mennyiségét, modellezték a pigmentkristályok morfológiáját és méretét, és kristályos fáziseloszlási térképeket kaptak.
Az elemzés kimutatta, hogy Rembrandt a festék anyagát szándékosan módosította. A kutatók szerint a művész ólom-oxidot kevert az olajba azzal a céllal, hogy a festék pasztaszerű legyen. A felfedezés segíthet Rembrandt műveinek hosszú távú megőrzésében és restaurálásában is. A kutatók ugyanakkor elmondták: lehetséges, hogy Rembrandt más recepteket is használt a festékkeveréshez, ezért tovább tanulmányozzák a mester más műveit és más 17. századi németalföldi művészek, köztük Vermeer és Hals munkáit.
MTI
A holland Rijksmuseum által vezetett kutatás holland-francia tudóscsoportjának most sikerült kiderítenie, hogy az impasto-hatást keltő festéknek volt még egy titokzatos komponense: a plumbonakrit. Ez az ásvány rendkívül ritka a történelmi festékrétegekben. Eddig néhány 20. századi festményen és egy Van Gogh-festményen mutatták ki. Victor Gonzalez, a felfedezésről szóló tanulmány vezető szerzője, a Rijksmuseum és a Delfti Műszaki Egyetem tudósa elmondta, hogy nem is gondoltak erre a komponensre, annyira ritkán használják, és a régi mesterek művein teljesen szokatlan. "Ami még ennél is érdekesebb: a kutatásból kiderült, hogy a komponens nem véletlenül, és nem valamiféle szennyezés miatt került a festékbe, hanem szándékos szintézis révén" - hangsúlyozta a tudós.
A felfedezésben kulcsszerepet játszott a grenoble-i székhelyű Európai Szinkrotronsugárzási Központ (ESRF) elemzése. A kutatók Rembrandt három mesterművének (a Marten Soolmas-portré, a Bathsheba és a Susanna) apró festékmintáit analizálták. A minták nagysága 0,1 mm-nél kisebb volt, ezért volt szükség a kicsi és intenzív szinkrotronsugárzásra, amelyet az ESRF biztosított. Az ESRF berendezéseivel meghatározták az impastóban és a szomszédos festékrétegekben található kristályos részecskék mennyiségét, modellezték a pigmentkristályok morfológiáját és méretét, és kristályos fáziseloszlási térképeket kaptak.
Az elemzés kimutatta, hogy Rembrandt a festék anyagát szándékosan módosította. A kutatók szerint a művész ólom-oxidot kevert az olajba azzal a céllal, hogy a festék pasztaszerű legyen. A felfedezés segíthet Rembrandt műveinek hosszú távú megőrzésében és restaurálásában is. A kutatók ugyanakkor elmondták: lehetséges, hogy Rembrandt más recepteket is használt a festékkeveréshez, ezért tovább tanulmányozzák a mester más műveit és más 17. századi németalföldi művészek, köztük Vermeer és Hals munkáit.
MTI
Hasonló hírek