Cropped landscape
Belföld
Öngólt rúgott Ujhelyi István
2019-01-1113:30
Sem az ügyészség, sem pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nem indított nyomozást Bűncselekmény hiányában a vadhajtások.hu ellen. A portált egy magánszemély jelentette fel, mert azon megjelent egy fotó, melyen Ujhelyi István szocialista EP-képviselő arcképét egy bábura ragasztották, és fejjel lefelé fellógatták a II. János Pál pápa téren.
Az esetről a 168 óra a következőt írta:
 
A Vadhajtások nevű internetes oldal (portál?) arról írt egy bejegyzést, hogy miután megengedhetetlennek tartották (!) a Demokratikus Koalíció tüntetésén kikötözött Orbán-bábut (pedig nem ott volt, hanem Tuaregék többször feloszlatott Kossuth téri táborában) és a szintén a miniszterelnök képmásával díszített verhető műanyaghordókat, ezért éjjel ellopták a bábut, kicserélték a fején Orbán Viktort Ujhelyi István szocialista EP-képviselőre és fejjel lefelé fellógatták a Köztársaság (jelenleg II. János Pál pápa) téren
 
Az akasztásól képet is mellékeltek, ami valódinak tűnt, így a pontosan dokumentált eseménysort a szélsőséges „médium” munkatársai magukra is vállalták. Ezután a verbális támadást és megfélemlítést Ujhelyi István közzé is tette, de nem tett feljelentést. Egy magánszemély viszont bejelentést tett az ügyben, méghozzá azért, mert véleménye szerint a báb Köztársaság téren történt felakasztása az 1956-ban ugyanitt történt erőszakos cselekményekkel párhuzamba hozható, így közösségellenes és alkalmas a riadalom keltésére.
 
A Btk. vonatkozó passzusai szerint a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, továbbá a feljelentett cselekmény nem közvádra üldözendő bűncselekmény, így a rendőrségnek, illetve a nyomozóhatóságnak saját hatáskörben joga van elutasítani a feljelentést.

Vadhajtasok.hu - PestiSracok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ