Cropped landscape
Belföld
Toroczkai László: Mi nem megyünk a Parlament elé bohóckodni
2019-01-0920:30
Azok a jobbikos képviselők, akik a balliberális összeborulás után még a frakció tagjai maradnak, azokkal nem kíván együttműködni a Mi Hazánk Mozgalom - erről Toroczkai László, a mozgalom elnöke beszélt az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A politikus szerint bohózat, amit az ellenzék a túlóratörvény kapcsán művel. 
2006-ban spontán történtek az események, látjuk is, hogy egészen más végkifejlete lett, ugyanakkor az akkori balliberális kormányzat meg is ijedt attól, ami akkor ott történt, hiszen az a néptől jött. 

Egy megtervezett színjátékot láttunk, ami bohózatba, kabaréba fulladt. A Mi Hazánk Mozgalom nem vesz részt ebben a balliberális egységes tömb által keltett cirkuszban, mi ehelyett dolgozunk - magyarázta. Ugyanis elsőként Ásotthalom volt az, aki nem alkalmazza a túlóratörvényt az önkormányzati cégeknél, a települést pedig Toroczkai László vezeti. 
Nem a Parlament előtt bohóckodunk vagy televíziók előtt hülyéskedünk, mert ennek semmi értelme. Ez egy színjáték, amely önmagukról szól
- hangsúlyozta. 

Toroczkai László beszélt arról is, bizonyítékai vannak, hogy a Jobbik fizetett emberekből lejárató internetes oldalakat, Facebookos csoportokat működtet. A Jobbik és az MSZP közös propagandája az, hogy a Mi Hazánk Mozgalomnak valamilyen módon kötődik a Fideszhez vagy a kormánypárt lekenyerezte őket – mondta ezzel kapcsolatban. 

Hozzátette, Botka László nyilatkozatáért bocsánatot vár, amennyiben ezt nem teszi meg a szegedi polgármester, úgy jogi lépéseket fog eszközölni.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ