Cover
Belföld
Farkas Örs: Az ellenzék szembemegy saját választóival is
2019-01-0808:05
MSZP-DK-Jobbik-Momentum-LMP közös lista lesz a májusi EP-választáson - erről beszélt Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a szombati ellenzéki tüntetésen. Deutsch Tamás szerint végre megvalósul Soros dédelgetett álma, azaz hogy "közös a bevándorláspárti tábor, közös a bevándorláspárti zászló, közös a bevándorláspárti lista is". Az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában Farkas Örs politikai elemző arról beszélt, mekkora esélye lehet a közös ellenzéki listának. Mint mondta, az elmúlt nyolc évben számtalan próbálkozás volt már az összefogásra, most viszont eljutottak oda, hogy a választói akarattal szemben is erőszakolják a közös listát.
Az elmúlt nyolc évben láttunk már egy párszor hasonló szándékot, de most először jutottunk el arra a pontra, hogy minden ellenzéki párt, ideértve már a Jobbikot is, figyelmen kívül hagyja saját választóinak a politikai beállítottságát, akaratát és erőszakolja a közös lista felállítását 
- magyarázta a politikai elemző.

Hozzátette, ugyanakkor a politikai racionalitást alátámasztja az, hogy az ellenzéki pártok egy tömbbe tömörülve próbálják meg felvenni a versenyt a Fidesz-KDNP-vel. A másik oldalon viszont ott van a választói akarat, illetve politikai érzet, amely nem feltétlen az 1+1=2 alapon működik - fűzte hozzá.

Szanyi Tibor szerint akár 14 mandátumot is szerezhet az ellenzék az EP-ben, amennyiben közös listájuk lesz. Erre a felvetésre Farkas Örs úgy reagált: egyfelől a közös lista azt eredményezi, hogy a töredék szavazatokat egyben tudják tartani. 

Adott esetben öt százalékos bejutási küszöb van az EP-ben is, viszont szemben az országgyűlési választásokkal, ha több párt állít közös listát, akkor nem növekszik ez az öt százalékos küszöb. Tehát a listának van küszöbe és nem a pártnak, ilyen szempontból javíthatja az eredményeket - magyarázta. 

Hozzátette, az ellenzéki pártok politikusait egyébként számon kérik saját választóik a saját közösségi oldalaikon. A DK oldalán például azt kérdezik, miért állnak össze a néhány hete még zsidózó Jobikkal? Míg a Jobbiknál azt kérdezik, miért kell Gyurcsány Ferenccel összeállni? 

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ