Cropped landscape
Belföld
Őrzi támogatottságát a Fidesz-KDNP
2019-01-0406:48
A balliberális ellenzék és média által „rabszolgatörvénynek” nevezett túlóratörvény elfogadása, illetve az azt követő tüntetések után sem változott érdemben a Fidesz–KDNP támogatottsága, míg a Jobbiké némiképp elmaradt a novemberi eredményekhez képest – derül ki az Idea Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából - írja a Magyar Idők.
A felmérés szerint a november végi 34 százalékhoz képest decemberben a kormánypártokkal a teljes felnőtt népesség 35 százaléka szimpatizált, ez az arány a Jobbik esetében december közepén hét százalék.

Az előző hónaphoz képest az MSZP-t, a DK-t és a Momentumot egyaránt ugyanannyian támogatták, mint az előző hónapban: a szocialisták hétszázalékos, Gyurcsány Ferencék hatszázalékos, míg a Momentum háromszázalékos támogatottságú a teljes népesség körében.

Az LMP kettőről három százalékra növelte a támogatottságát, míg a Párbeszéd egyről kettőre. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szintén változatlan (háromszázalékos) támogatottságú a teljes népesség körében.

A Fidesz–KDNP-re a novemberi biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka után december elején 50 százaléka, míg a Jobbikra az előző hónapi kutatás 12 százaléka után december elején 11 százalék szavazna.

A biztos szavazó pártválasztók tíz százaléka az MSZP-t, kilenc százaléka a DK-t, négy százaléka az LMP-t támogatná. A Párbeszéd listájára a biztos szavazó pártválasztók három, a Momentuméra öt, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártéra pedig négy százaléka szavazna.

A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya kismértékben csökkent, az előző havi 34 százalék helyett a vizsgált időszakban a megkérdezett 32 százalékuk nyilatkozott így. – Az adatok jelzik, hogy a „rabszolgatörvény” körüli politikai viták és akciók állampolgári támogatottsága ellenére sem eredményeztek érdemi ellenzéki támogatottságemelkedést – állapítja meg kutatásában az Idea Intézet. Szerintük a lehetséges változásokkal több hónap után érdemes számolni, ezek kimenetele nem utolsósorban a januári aktivitások függvénye is.


Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ