Cropped landscape
Belföld
Fidesz: Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz
2019-01-0311:25
Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz, hiszen egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazta meg az otthonápolási díj emelését - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kormánypárti képviselő hiteltelennek és kétszínűnek nevezte az ellenzéket, amelyre szerinte nem számíthatnak a magyar emberek. 
    
Felidézte: az Országgyűlés decemberi utolsó ülésnapján sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a Párbeszéd, sem az LMP soraiban nem volt egyetlen képviselő, aki támogatta volna az ápolási díj megemelését. 
    
Az ellenzéknek ugyanis nem a családok segítése, a rászorulók felkarolása a fontos, hanem csak a belső hatalmi harcok, a botrány és a balhé - mondta. 
    
A kormánypártokra azonban számíthatnak az emberek, hiszen "mi ott voltunk és megszavaztuk az ápolás díj 15 százalékos emelését január 1-jétől és az új ellátási formát, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését is" - fogalmazott Nyitrai Zsolt. 
    
Megjegyezte: a javaslatot komoly szakmai egyeztetés előzte meg a civil szervezetekkel és az érdekképviseletekkel. 
    
Hozzátette: fontos ügyről van szó, hiszen az ápolási díj több mint 50 ezer embert, a gyermekek otthongondozási díja pedig több mit 17 ezer családot érint. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ