Cropped landscape
Belföld
A tervezettnél nagyobb illetményemelésben részesülnek a katonák
2019-01-0210:56
A korábban tervezettnél nagyobb mértékű illetményemelést jelentett be Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A katonák 2019-ben átlagosan 30 ezer forinttal többet vihetnek haza havonta.
Németh Szilárd emlékeztetett, még 2015-ben született döntés egy 50 százalékos illetményemelésről. 
Azt örököltük meg 2010 előttről, hogy szélnek eresztették a katonákat, katonai harcképességeket szüntettek meg egyik napról a másikra, elkótyavetyélték a fegyvereket, haditechnikai eszközöket, gyakorlatilag a kiképzés és a katonai pályaorientáció is megszűnt
– emlékeztetett a politikus. 

Németh Szilárd közlése szerint 2015-re már olyan helyzetben volt az ország, hogy a katonai illetményemelés megvalósulhatott és ennek az emelésnek eljött a befejező éve. 
Az ország, illetve a honvédelmi tárca költségvetésében egy 7,4 százalékos illetményemelés érinti a katonákat, ami 2,4 százalékkal magasabb az eredetileg tervezettnél
 – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus elmondta, átlagosan 30 ezer forintos illetménynövekedésről van szó. 

Németh Szilárd arról is beszélt, bevezetik a honvédelmi alkalmazott kategóriát, ide azok a honvédelmi területen dolgozó polgári személyek tartoznak majd, akiket eddig közalkalmazottként foglalkoztattak. 
A honvédségnél dolgozó civilek, akik ez évtől egy új besorolásban honvédelmi alkalmazottakként dolgoznak, 4 év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek. A most januártól esedékes 20 százalékos emelés iskolai végzettségtől függően, havonta átlagosan 39 200-74 100 forintos emelést jelent a honvédelmi alkalmazottak számára. 
ECHO TV - A nemzet hangja 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ