Az ellenzék egésze legyengült és kaotikus állapotban van, de a közvélemény-kutatások mérései szerint az év legnagyobb vesztesei a Jobbik és az LMP. Vajon mi okozhatta a XXI. századi pártokként is aposztrofált alakulatok kudarcát?

Századunk tizennyolcadik évében nem nagy kunszt XXI. századinak lenni, s ez a jelszó üres lózungnak bizonyult. De az ilyen jelenség nem ritka a politikában. Nem úgy az év végi ellenzéki akcionizmus, amely szerintem komoly stratégiai hiba volt. A teljes ellenzék súlyos vereséget szenvedett áprilisban, és abból rossz következtetést vontak le, s a minden pártban jelen lévő radikális hívek felháborodása miatt csak a radikális választókat próbálták kiszolgálni a népesebb táború mérsékeltebb szavazóik helyett. Azt hitték, hogy sikeresek a közmédia elfoglalási kísérletével, csak azért, mert néhányan gratuláltak nekik a Facebook-buborékjukban.
 
Mi lehet az oka az elhibázott stratégiának?

Ennek több szintje is van, némi iróniával mondhatnánk azt is, hogy az év végén ki kellett állítani a számlákat, és legalább valami látszattevékenységet kellett mutatniuk. A lélektani magyarázat az, hogy az ellenzéki politikusoknak a 2006 óta folyamatosan elszenvedett választási vereségsorozat és az azóta is érezhető apadó választói támogatás is frusztrációhoz vezethetett. Ugyanakkor létezik egy harmadik értelmezési szint is, az egységes ellenzék mesterterve, ami egyelőre csúfos kudarcba fulladt.
 
Kik ennek a mestertervnek a gazdái?

Mivel igazi vezéralak nincsen az ellenzéki pártokban, mert az a politikusi réteg nem stratégiai, hanem végrehajtó feladatokat lát el, különböző agytrösztök, tanácsadók, sajtófelületek és szponzorok találják ki a követendő stratégiát. Az ellenzéki politikusok pedig a választók helyett ezekre a megmondóemberekre figyelnek. Utóbbiak azt a következtetést vonták le, hogy 2022-ben egy egységes ellenzéknek kell fellépnie a nemzeti keresztény táborral szemben, mert ezt még nem próbálták ki. Ennek a szervezése zajlik jelenleg.
 
És mi a legvalószínűbb forgatókönyv az ellenzéki összefogásra?

Egymással is versengő ­koncepciók vannak napirenden, és az ellenzék arra vár, hogy valaki megfújja a kürtöket, majd a tömörülés élére álljon. Bár az európai parlamenti választáson valószínűleg még nem egységesen fognak fellépni, a külön lista állítása esetén is koordináltan fognak politizálni. A közös lista indítása és az egyetlen jelölt mögé beállás a jövő őszi önkormányzati választásokon várható reálisan, ha az április végi listaállításkor mindegyiküknek lesz esélye átlépni az ötszázalékos küszöböt.
 
Nyilvánvalóan a legfőbb ellenzéki cél Budapest meghódítása. Ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy hajlandók lennének például egy főpolgármester-jelölt mögé beállni.

Meglepő lenne, ha az európai parlamenti (EP-) választás után nem tennének erre egy jelentős kísérletet. Azonban közel sem biztos, hogy ez sikerülni fog, hiszen az ellenzék a Demokratikus Koalíciótól (DK) a Mi Hazánkig terjed, s egyelőre pusztán a balliberális ellenzéki egység előállítási kísérletének vagyunk a szemtanúi, de ez nem fedi le az egész ellenzéki palettát. Látjuk, lehetnek alternatív jelöltek, önjelöltek is, mint Puzsér Róbert. A felmérések alapján azonban az sem egyértelmű, hogy ha egy az egyben méretné meg magát bármelyik jelölt is Tarlós István ellen, akkor nyerne-e, ugyanis a főpolgármester tíz százalékkal népszerűbb a fővárosban, mint a Fidesz. Ha az ellenzék megnevezné az illetékes csodahozót, az könnyen elbukhat, s ez komoly pofon lenne az egységesülési terveknek 2019 őszén.
 
Az utcai politizálás is jellemző lehet a továbbiakban az EP és az önkormányzati választásokig?

Igen, és amit az utcán – és a parlamentben is – láthattunk, tavasszal sok alkalommal is ismétlődni fog. Január és február táján új ügyek után néznek, mert a túlóratörténetnek nincs valós társadalmi alapja. A statisztikai hivatal szerint a magyar munkavállalók átlagtúlórája 36-ra tehető, a 250 óra feletti munkával riogatni hisztériakeltés. Ilyen fedőtörténet azonban bármikor felépíthető, s a kormánynak erre is fel kell készülnie a jövőben. Négy éve az internetadóügy sem a tényekről szólt. Valójában a telekommunikációs cégek extra profitjának a megadóztatását tervezte a kabinet, ám sikerült átértelmeznie az ellenzéknek, hogy a szegény ember utolsó két fillérjét akarná elvenni az állam.
 
A pártszervezetek változásait tekintve milyen következtetések olvashatók ki az egyesített ellenzék tervéről?

A Jobbikból igyekeztek kizárni azokat, akik ellenálltak volna az összeolvadásnak. Az LMP – amelynek az ideológiája eddig is kérdéses volt, a szervezete pedig a nullával egyenlő – mára szintén elveszítette a húzóneveit. Képlékennyé alakították ezeket a pártokat, de még hiányzik az a szikra vagy történet, amely össze tudná azokat kovácsolni.
 
Tehát a jelenleg a pártpolitikán kívül tevékenykedő Vona Gábor és Szél Bernadett is arra várnak, hogy korábbi pártjuk mikor formálódik egy jól alakítható masszává, amellyel más csoportosulásokat is képesek integrálni?

Erről van szó. Vona lelépése egyébként érthető, mert hatalmas vereségbe vezette bele a saját pártját, és nem akart ott lenni a számonkérésnél. Taktikailag ez volt a legkényelmesebb megoldás, bár kérdéses, hogy a jövőt tekintve kifizetődő húzás volt-e. Szél pedig azóta is meglehetősen aktív, hogy elhagyta az LMP-t, tehát elég valószínű, hogy az egyesülő ellenzéken belüli szerepvállaláson gondolkodik.
 
És melyikük esélyesebb az össz­ellenzéki vezető szerepére?

Ahogy említettem, több, egymással versengő koncepció van. A két volt pártelnök mellett például Gyurcsány Ferencnek is az a célja, hogy a saját vezetése alatt egyesítse az ellenzéket, és – ahogy ezt már több éve megfogalmazta – szisztematikusan halad is a haditervében.
 
Bár az elmúlt évben stabilan öt százalék fölött mérték a DK-t, úgy tűnik, annál sokkal több szavazóra nem képes szert tenni Gyurcsány Ferenc pártja.

Valóban, az önálló frakció kis sikerének záloga és a DK nagyobb sikerének akadálya ugyanaz: Gyurcsány saját személye. A további növekedés akadálya, hogy csillapíthatatlan gyűlöletet érez ellene a magyar társadalom túlnyomó többsége, minden korcsoportban. A történelem azonban kínál az ilyen helyzetekre is megoldási mintát. Amikor 1948-ban létrejött a szociáldemokrata-kommunista egyesült baloldal, Rákosi, Szakasits Árpád ­bebörtönzéséig, „szerényen” csak a főtitkári pozíciót vállalta el. Hasonló szerénységet gyanítok Gyurcsány Ferenc jövőtervében is. 

A jelenleg alig mérhető támogatottságot élvező Momentumot is egy összellenzéki csoportosulás lehetséges zászlóvivőjeként emlegetik.

A Momentum sikeres a radikális ellenzéki szavazók megszólításában. A legtörvényellenesebb és leglátványosabb eszközöket ők vetették be, nem becsülném le éppen ezért a törpepárt politikai hatását. Vannak radikális ellenzéki választók, s éles verseny zajlik az ő megnyerésükért, amelyben a Soros Györgyhöz legközelebb álló magyar párt nem áll rosszul.
 
Emellett a francia elnök, Emmanuel Macron magyarországi követőjének is nevezi magát a Momentum, ezt milyen mértékben lehetnek képesek az előnyükre fordítani?

A hazai balliberális pártoknál már hagyománynak mondható, hogy önálló elképzelések híján külföldi politikusoktól próbáltak ellesni dolgokat, és szellemi importból próbáltak építkezni, a folyamat a baloldal eurokommunizmusával és a svéd modell csodálatával kezdődött. Jelenleg ezt láthatjuk a Momentum esetében is, Macron liberális politikáját igyekeznek másolni. Ám amellett, hogy a liberalizmusnak nincsen többsége Magyarországon, Macron politikája – mindössze egy év után – finoman szólva is zsákutcának bizonyult.
 
Az MSZP-ről nem esett szó, hol­ott a szocialisták sokáig a baloldal vezető ereje voltak. Visszatérhetnek még ebbe a szerepbe?

Az MSZP-ben totális a káosz. Hosszan lehetne sorolni a válságokat a vezetésitől, ideológiain át a pénzügyiig. Ugyan a választás után a kormányoldal nagyvonalú volt a vesztesekkel, s jövőre negyven százalékkal több állami támogatást kap az ellenzék, a súlyos vereséget szenvedő szocialistáknál ez azonban csak a változatlan szintre volt elegendő. Az MSZP-nek a Párbeszéddel való együttműködése szintén az elmélyülő válságuk egyik jele, ugyanis a szervezettel nem rendelkező, ám tetszetős nevű minipártnak nincs valódi társadalmi támogatottsága. Az, hogy az MSZP már a második választáson bútorozik össze a Párbeszéddel, azt mutatja, hogy teljesen feladta az önállóságát.
 
A kormánypártok stabil népszerűségének mi lehet az oka? A tavaszi kisebb visszaesés után minden elemzőintézet folyamatosan ötven százalék körül, sőt a fölött mérte a Fidesz-KDNP népszerűségét a biztos szavazók körében.

Röviden: a sikeres kormányzás. A béremelésekkel, az adócsökkentéssel, a családpolitika terén mutatott elköteleződéssel a társadalom egyre szélesebb rétegeit teszik nyertessé, a ­migrációs politikával pedig biztos jövőt kínálnak mindenkinek. Hosszabban természetesen a népszerű vezető és a vízió is fontos, amit egy számban is össze lehet foglalni: 2030. Ezenkívül a hazai politikai palettán a munkahelyteremtéssel egyedül képviselik azt a szociális piacgazdaságot, a szociálisan érzékeny gazdaságfejlesztést. Ezért aztán a Fidesz–KDNP az egyetlen néppárt Magyarországon, amely minden társadalmi csoportban – így a fiatalok között is – a legnépszerűbb párt.
 
Az ellenzék részéről számos kritika érte a kormánypártokat, hogy a migráció köré tematizálta a kampányát, és számos más kérdéssel nem foglalkozott. Mennyire helyénvaló ez a bírálat?

A migrációban számos dolog összeér: a családpolitika, a szuverenitás, valamint Európa jövőjének kérdése is. Aki a migrációról beszél, valójában minden másról is szól. Ráadásul az illegális migráció elleni küzdelem olyan ritka téma, egyfajta államcél Magyarországon, amelyben még az ellenzéki szavazók zöme is egyetért a kormánnyal.
 
Mennyiben tulajdonítható Orbán Viktornak a Fidesz–KDNP népszerűsége?

Azt hiszem, magáért beszél az az adat, hogy Orbán Viktor egy közvetlen miniszterelnök-választáson a szavazók több mint felének a támogatására számíthatna a felmérések szerint. A sikeres kormányzás, az alternatívahiány és a nemzetközi tekintély növekedése is szerepet játszik ebben. Azok is elismerik, hogy európai tényezővé vált a magyar kormányfő, akik ennek nem örülnek. Ha Angela Merkel visszavonul a kancellárságtól, 2019 nyarától Orbán Viktor lesz az Európai Tanács legrégebbi tagja, az európai politika doyenje.
 
Az európai parlamenti választásokon egy jó szerepléssel milyen lehetőségek nyílhatnak meg a magyar kormánypártok előtt?

Mivel 27 állam akár kétszáz pártjának a politikusa is bekerülhet az EP-be, sokismeretlenes egyenletről van szó. Mostani tudásunk szerint a Fidesz–KDNP lehet a legsikeresebb pártja az Európai Néppártnak (EPP), s ha ez bekövetkezik, joggal mondhatja el a kormányfő, hogy nem büntetni kell Magyarországot, hanem érdemes ezt-azt ellesni tőlünk. Ha esetleg mégis a liberálisok kerekednének felül az EPP-ben, akkor az Orbán Viktor által június­ban mondottakat – a migrációellenesség jegyében képes lenne egy európai pártot megszervezni – tekinthetjük B tervnek is.
 
Hogyan befolyásolja a tavasszal esedékes Brexit az erőviszonyokat az unióban?

Első hallásra ijesztő lehet, hogy az Egyesült Királyság kiválásával most kizárólag Kelet-Közép-Európa lesz Brüsszel ellensúlya, vagyis a föderalista, elitista, liberális politikai hálózaté. Ám a kormányzat által 2014 óta elvégzett komoly diplomáciai munka következtében soha olyan jól szervezett, egységes, a bizalom kultúrájára épülő Kelet-Közép-Európa nem volt, mint amilyet ma tapasztalhatunk. A politikai blokkoló kisebbség működése tehát nem lehetetlen, s a gazdasági ellensúly sem irreális ma már, ha a jövőre záruló szerencsés évtized meghosszabbodik.