Cropped landscape
Belföld
Elszállították a Nagy Imre-emlékművet a Vértanúk teréről
2018-12-2811:16
Pénteken a reggeli órákban elszállították az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről a Nagy Imre szoborkompozíciót. 
Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően megkezdte a Vértanúk terének rehabilitációját. Ennek első lépéseként a Nagy Imre szoborkompozíciót újrafelállítás előtti restaurálásra elszállították. Közlése szerint az alkotóval folytatott egyeztetés, a szükséges hozzájárulások beszerzése, valamint a terület előkészítése után kerülhet a mártír miniszterelnök emlékműve a Jászai Mari térre, a tervek szerint még 2019. június 16. előtt. 
    
A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) 2018. december 7-én adta előzetes hozzájárulását a Vértanúk terének átépítéséhez. 
    
Wachsler Tamás, a terveket előterjesztő Steindl Imre Program (SIP) Nonprofit Zrt. vezetője akkor azt mondta, a szobor helyén a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza. A Nagy Imre-emlékművet pedig a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában tervezik felállítani. 
    
A szobor áthelyezése ellen korábban Nagy Imre unokája Jánosi Katalin, valamint Nagy Imre Társaság is tiltakozott. 
    
Nagy Imre szobrát 1996. június 6-án, a mártír miniszterelnök születésének 100. évfordulóján avatták fel az V. kerületi Vértanúk terén. Az emlékmű, amely Varga Tamás szobrászművész alkotása, három üzletember kezdeményezésére, anyagi hozzájárulásával készülhetett el.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ