Cropped landscape
Belföld
A Nagy Imre-szobor elszállítása miatt tiltakoztak a budapesti Vértanúk terén
2018-12-2819:36
Gyertyagyújtással tiltakozott a Demokratikus Koalíció és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete Nagy Imre egykori miniszterelnök szoborkompozíciójának elszállítása miatt pénteken a fővárosi Vértanúk terén.
Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája emlékeztetett: a szobrot 1996-ban, a mártír miniszterelnök születésének századik évfordulóján közadakozásból állították fel.
    
Úgy fogalmazott: most, hogy a szobrot elvitték, maradt egy gödör. Konkrétan egy szoboré, ugyanakkor "egy álom sírgödre" is, "a közös nemzeti lét 1956-ban és 1989-ben remélt lehetőségének sírgödre" - tette hozzá.
    
Mécs Imre egykori '56-os halálraítélt, volt szabaddemokrata, majd szocialista országgyűlési képviselő a néhai miniszterelnök alakját felidézve kiemelte: Nagy Imre igazi emberi személyisége volt a magyar politikának és a történelemnek. Szimbolikus szobra Budapest részévé vált, a város egyik jellegzetessége lett, ahová rengetegen jártak.
    
Beszéde végén Mécs Imre követelte, hogy hozzák vissza Nagy Imre szobrát a Vértanúk terére.
    
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerint Nagy Imre szobra arra figyelmeztetett, hogy a hatalom a népé és a nemzeté, amely nem tűri a zsarnokságot. Azt mondta, az az emlékmű, amelyet a szobor helyett el akarnak helyezni a téren, annak idején alig több mint tíz évig állt ott, kevesebb mint feleannyi ideig, ameddig Nagy Imre szobra.
    
Őrsi Gergely, az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke a mintegy száz résztvevő előtt "pofátlanságnak" nevezte a szoborkompozíció elszállítását - amellyel szerinte a kormány ismét okot adott arra, hogy tiltakozók az utcára vonuljanak - és követelte Nagy Imre szobrának visszahelyezését.
    
A Nagy Imre-szoborkompozíciót péntek reggel szállították el a Vértanúk teréről. Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően megkezdte a Vértanúk terének rehabilitációját. Ennek első lépéseként szállították el restaurálásra a szoborkompozíciót, amely a tervek szerint a Jászai Mari térre kerül, várhatóan még 2019. június 16. előtt. A szobor helyére a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ