Cropped landscape
Belföld
Ma van a nemzeti konzultáció íveinek kitöltési határideje
2018-12-2106:37
Ma van a családügyi nemzeti konzultáció íveinek kitöltési határideje. A Soros-tervről folytatott korábbi véleménynyilvánítás és az Állítsuk meg Brüsszelt! konzultáció után ez a legsikeresebb, hiszen több mint egymillió-egyszázezer válaszadó töltötte ki december közepéig a kormány által megfogalmazott kérdések kérdőívét, amelynek alapján kijelölik majd a jövőbeni családtámogatási intézkedések irányát.
A mai nap a családügyi nemzeti konzultáció utolsó napja, éjfélig lehet elektronikus úton eljuttatni a kérdőívet, illetve a december 21-én feladott postai küldeményeket is hozzászámolják a többihez. A konzultáció megmozgatta a nemzetet, óvatos becslések szerint akár 1,2-1,3 millió is lehet a visszaküldött kérdőívek száma – értesült a Magyar Idők.

Átléptük az egymilliós határt, már 1,117 millióan vettek részt a családokról szóló nemzeti konzultációban – nyilatkozta november közepén Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közmédiának.

Az államtitkár ismertette azt is, hogy az addig beérkezett 1,117 millió kitöltött kérdőív kevesebb mint hét százaléka internetes kitöltés, ami azt mutatja, hogy a magyarok változatlanul a postán visszaküldött kérdőívet részesítik előnyben.

Hangsúlyozta: az ország már kétszer annyit költ családtámogatásokra, mint 2010-ben, s miután a gazdaság jól teljesít, a rendszert tovább lehet bővíteni, így ez a konzultáció jelölheti ki a jövőbeni intézkedések alapjait.

Szerinte az ellenzék mindvégig támadta a konzultációt, mert szerinte valójában az egész családtámogatással van bajuk, és ha tehetnék, el is törölnék azt, így a konzultációban való részvétellel az emberek kiállhatnak az eddigi eredmények, az eddigi döntések és a kormány családpolitikája mellett, amelynek az a célja, hogy minél több támogatást adjanak a gyermeket nevelő családoknak.

A kormány 2010 óta tart konzultáció­kat a nyugdíjasok körülményeiről, az alaptörvényről, szociális és gazdasági kérdésekről. Az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultáció a Soros-tervről 2017 őszén volt.

A kérdőívekre közel 2,3 millióan válaszoltak. 2017 áprilisában az Állítsuk meg Brüsszelt! című konzultációs kérdőívből valamivel több mint 1,7 millió kérdőívet küldtek vissza. A mostani konzultáció ugyancsak sikeresnek tekinthető, elérheti az 1,3-1,5 millió válaszadót. Információink szerint február első felére készül el a valós összegzés.

Mint ismert, a kormány 2010 óta számos döntést hozott a családok megerősítése érdekében, és 2019-ben már 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ami a 2010-es összeg duplája.

A demográfiai helyzetet javító eddigi intézkedések sokrétűek: a kormány bevezette a családbarát adórendszert, a gyed extrát, elindította az otthonteremtési és bölcsődefejlesztési programot, valamint a munkahelyvédelmi akciót.

A családokat segíti a kabinet a gyermekek ingyenes étkeztetésével, a térítésmentes tankönyvellátással, a nagycsaládosoknak pedig gyermekenként egy-egy millió forinttal csökken a jelzáloghitelük.

Az idei év a Családok éve, kiemelten figyelt rájuk intézkedéseivel a kormány. A ma záruló, a családok védelméről szóló konzultációban a kormány javaslatai között szerepel többek között a fiatal párok támogatása életkezdési kölcsönnel, valamint a valódi főállású anyaság bevezetése, a gyermeküket nevelő nők munkavállalásának támogatása.

A kabinet a bevándorlás helyett magyar gyermekek születésével akarja megoldani a demográfiai problémát, és a nemzeti konzultációra érkezett válaszokból megismerhetik a magyar emberek véleményét a családalapításról és a gyermekvállalásról. Ez lehet az iránya a következő évek családpolitikájának.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ