Belföld
Rogán Antal: A jövő évi EP-választás Magyarország és Európa számára is sorsdöntő
2018-12-2010:26
Pénz van rá elég, ezért minden eszközzel támadják azokat az országokat, melyek markánsan ellenzik a migrációt – mondta a Magyar Hírlapnak az EP-választás kampányáról szólva a miniszterelnök kabinetfőnöke. Az ellenzék azzal küszködik, hogy elveszített egy parlamenti választást. Ráadásul csúnyán. Mindezt úgy, hogy közben a választóiknak végig azt mondták, hogy megbukik a kormány.
A jövő májusi választás nemcsak Magyarország, hanem Európa számára is sorsdöntő. A legfontosabb kérdés, hogy lesz-e bevándorláspárti többsége az Európai Parlamentnek újra, vagy ez rövid időn belül megváltozik – mondta a Magyar Hírlapnak Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke.
Advent a készülődés, a várakozás ideje. Az elmélyülésbe azonban bezavar a törpe ellenzék hangoskodása, minden írott és íratlan szabályt felrúgó fékevesztett tombolása.
Ez része a választási kampánynak. Jövőre két választás lesz, és ebből az egyik, tavasszal az európai parlamenti voksolás. Naiv gondolat azt hinni, hogy ha túl vagyunk egy országgyűlési választáson, akkor a nyugodtabb munka ideje jöhet el.
Nem is így történt.
A 2019-es kampány pont olyan lesz, mint a 2017–2018-as volt. Az EP-választás ugyanis nem csak Magyarország, hanem Európa számára is sorsdöntő. Vannak olyan nemzetközi körök, amelyek óriási jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy lesz-e bevándorláspárti többsége az Európai Parlamentnek újra, vagy ez rövid időn belül megváltozik. Soros György és körei mindent megtennének azért, hogy ne változzanak az erőviszonyok az Európai Parlamentben, ezért azokat az országokat és azokat a kormányokat, melyek markánsan bevándorlásellenesek, minden eszközzel támadják. Ehhez a pénz rendelkezésre áll, Soros Györgynek van elég. Az eszközöket is ismerjük, ugyanezeket alkalmazták Bécsben, Belgrádban és Rómában is, ahol szintén tüntetések voltak. Ezeket a megmozdulásokat a Soros-féle NGO-k szervezték, és sajnos a magyar ellenzék idehaza szokás szerint asszisztál ehhez.
A polgári, Orbán Viktor vezette magyar kormány legitim, alkotmányos kétharmados felhatalmazással rendelkezik, és olykor a baloldali sajtó sem érti, miért ez a műbalhé A munka törvénykönyvének módosítására hivatkozva.
A hivatkozás csak ürügy. Ha nem lett volna A munka törvénykönyvével kapcsolatos módosítás, akkor lehet, hogy a közigazgatási bíróságok miatt lenne a purparlé a parlamentben és azon kívül is. Mert éppen a közigazgatási bíróságok lesznek azok, amelyek a menekültkérdésben döntenek. Abban, hogy befogadunk-e bevándorlókat, vagy sem. Nem véletlen, hogy Európában most ezeket támadják igen erőteljesen, főleg azok az intézmények, amelyek a bevándorláspártiságukról híresek. Teszik ezt annak ellenére, hogy a legtöbb európai országban ilyen bíróságok működnek, és egyébként Magyarországon is voltak, még mielőtt a kommunisták kerültek hatalomra.
A tüntetéseken dolgozókat, kétkezi munkásokat nem látni, a csekély létszámú tiltakozók viszont egyre agresszívabban és fenyegetőbben lépnek fel, zavartalanul. Brüsszelben, a belga demokráciában a bevándorlásellenes felvonulókat vízágyúval és gumibotokkal oszlatták fel. Mégis, hazánk az elítélendő rossz példa.
Demokráciában a demonstrációnak, a más vélemény kinyilvánításának helye van. Mi ezt támogatjuk, és ha ez békés keretek s békés körülmények között történik, akkor valóban velejárója a demokráciának. Magyarországon azonban az utóbbi napokban nem ez történt, hanem egy kifejezetten erőszakos, agresszív, a rendőrökre támadó csoportot láthattunk. Az előállított emberek között számtalan büntetett előéletű volt. Volt, akit például kábítószer-kereskedés miatt büntettek meg korábban. Ebből is látszik, hogy korántsem békés szándékú és célú tüntetések voltak. Egy fontos különbség azonban van. Azokban az országokban, Franciaországtól Belgiumig, ahol a bevándorláspárti kormányok leverték erőszakkal az ellenük indított tüntetéseket, ott tele van a sajtó olyan tüntetők képeivel, akiknek beverték a fejét, akik véresek, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Diákokkal, akiket a falhoz térdeltettek, ugyanúgy, ahogy Ceaușescu Romániájában szokták régen. Magyarországon ilyen képeket nem lehet látni, nálunk a tüntetők voltak agresszívak, azok támadtak a rendőrökre. Csak rendőrök sérültek meg, méghozzá nem is kevesen.
Egy rendőrt pedig majdnem felgyújtottak…
Köszönetet kell mondanunk a rendőrségnek, amiért ilyen türelemmel és nyugalommal kezelte a sokszor már törvényellenes demonstrációkat. A saját kollégáik védelmében is csak annyit tettek meg, amennyi feltétlenül szükséges. A rendőri vezetőket és a közrendőröket is kivétel nélkül tisztelet és köszönet illeti.
Kezdődött mindez múlt szerdán a parlamentben az ellenzék durva obstrukciós kísérletével, noha erre sincs felhatalmazásuk. Aztán a kormánypártok által meghekkelt hekkelésük közepette azt sem szavazták meg, amiért hetekig zajongtak, néhányan közülük az ősz folyamán még az „otthonápolás munka” feliratú pólókat is felvettek.
Ebből is látszik, hogy itt a balhé a cél. Ha komolyan gondolták volna az otthonápolás ügyét, akkor nyilvánvaló, hogy a parlamenti kisebbség részt vesz a szavazásban, és meg- szavazza azt a törvénymódosítást, amelyben jelentősen megemeltük az otthonápolási díjat százezer forintra, ami ráadásul több egymást követő emelést is magába foglal a következő években. Az ellenzéki képviselők gyakorlatilag bohócot csináltak saját magukból az ülésteremben. Ezt az emberek is így gondolják, hiszen a kutatások szerint a megkérdezettek kétharmada nem fogadja el ezt a típusú parlamenti politizálást. A parlamentbe azért küldik a képviselőket, hogy véleményt mondjanak, dolgozzanak, nem pedig azért, hogy erőszakos módszerekkel bohócot csináljanak magukból. A parlamenti többség ezzel szemben kellően higgadtan viselkedett, megoldottuk azt, hogy a Tisztelt Ház működjön. Végeztük a munkánkat, amiért a választók odaküldtek minket.
Nem használták a szavazókártyákat, ellenérvelt az ellenzék megkérdőjelezve az akkor hozott határozatokat. Jogosan?
Az ellenzéki pártok súlyos tévedésben vannak, ugyanis nem a szavazókártya szavaz, hanem a képviselő. A házszabály egyértelműen fogalmaz. A szavazati jog az országgyűlési képviselő személyes jelenlétéhez és a parlamenti képviselő parlamentben rögzített helyéhez van kötve. Tehát mindenki a helyéről adhatja le saját maga a szavazatát. A kártya szükségtelen, korábban is sokszor szavaztunk úgy az Országgyűlésben, hogy nem használtuk. A házszabályt pontosan azért kellett így egyértelművé tenni és pontosítani, mert ezt a nagyszerű heccet, amivel most az egész ellenzék próbálkozott, a Jobbik már egyszer megcsinálta öt éve. A házszabályt és a parlamenti törvényeket annak tudatában fogadtuk el, hogy még egy ilyen obstrukciós kísérlet esetén is biztosítani lehessen a parlament törvényes működését.
Talán már csak ezekkel az akciókkal tudják felhívni magukra a figyelmet. Ennyi maradt, ennyit tudnak.
Az ellenzék ma is azzal küszködik, hogy elveszített egy országgyűlési választást. Ráadásul csúnyán. Mindezt úgy, hogy közben a választóiknak végig azt mondták, egyértelműen megbukik a kormány, és óriási ellenzéki győzelemről vizionáltak. A végeredmény a szavazóik elégedetlenségével találkozott, s most radikális magatartással próbálnak megfelelni a választók igényeinek. Ez zsákutca, így nem lehet megszólítani az országban a békés többséget. A többség megszólításához elképzelésekre, programra, világos képviseletre lenne szükség, és persze komolyan vehető politikusokra. Mindegyik hiányzik az ellenzéki oldalon.
Visszatekintve az esztendőre, a polgári, keresztény, konzervatív erők ismét elért kétharmados győzelme vajon táplálhat-e a jövőre nézve további optimista várakozást a társadalomban?
Ha egy parlamenti többség felhatalmazást kap, akkor kormányozni kell. Mi éltünk a felhatalmazással 2010-től minden egyes ciklusban. Nagyon sok komoly változtatást vittünk véghez, és ezeknek látszik az eredménye. Ha visszaemlékszünk, és ez A munka törvénykönyvével kapcsolatos vitánál is tanulságos, minden gazdasági intézkedésünket az elmúlt években az ellenzék rendre heves erővel és megannyi hazugsággal is támadta. Nem fog működni, tönkreteszi az embereket, hangoztatták. Az adócsökkentéstől a közmunkáig bezárólag minden erről szólt. Ehhez képest mi lett az eredmény? Az, hogy egymillió munkanélküli helyett ma több mint nyolcszázezer új munkahely van, a reáljövedelmek jelentősen nőttek, az adócsökkentés bevált, a gazdaság pedig egyre jobban teljesít, egyre nagyobb a növekedés.
Úgy tűnik, és a számok is ezt igazolják, hogy az elmúlt nyolc esztendőben azok a gazdasági intézkedések váltak be, amelyeket az Orbán-kormányok hoztak.
Ha visszaemlékszünk a Bajnai–Gyurcsány-féle receptre, az totális kudarchoz vezetett, mert ott valóban egymillió embert tettek munkanélkülivé, kétszeres adót fizettettek a dolgozókkal, és még a devizahiteles csapdába is belekergették az embereket úgy, hogy közben a család- és a lakástámogatásokat szintén elvették. Ez volt a 2010 előtti kormányok mérlege. A következő nyolc év, 2010-től kezdve pedig felemelkedést, fokozatos gyarapodást és erősödést hozott. Nem ott tartunk még, ahol szeretnénk, de azt gondolom, Magyarország ma valóban jobban teljesít.
Egyes politikai elemzők szerint a valódi rendszerváltoztatás 2010-ben kezdődött el. Egyetért ezzel a megállapítással?
Inkább azt mondanám, hogy akkor teljesedett be. Nagyon-nagyon sok mindent elért az 1989-es demokratikus ellenzék Magyarországon. Lehet, hogy többet is elért volna, ha a liberális értelmiség az SZDSZ-szel az élen, négy évvel a rendszerváltozás után nem köt szövetséget a kommunistákkal. Akkor lehet, hogy egészen másként alakult volna a történelmünk. Ez kétségkívül elnyújtotta a rendszerváltozás folyamatát.
Mit nem sikerült még megvalósítani?
Nagyon sok lehetőség áll még előttünk. Közép-Európa végre abban a helyzetben van, hogy a kontinens egyik legjobban teljesítő régiójává vált. Amiről csak álmodtunk húsz-huszonöt évvel ezelőtt, az most kezd valóság lenni. Negyedszázada úgy nézett ki, van Nyugat-Európa, a francia–német gazdasági blokk, ott van Európa gazdasági súlypontja, s ezt mi csak távolról nézzük. Napjainkban pedig az látszik, hogy Németország és a visegrádi négyek külkereskedelmi forgalma nagyobb, mint a német–francia külkereskedelmi forgalom. Európa gazdasági súlypontja keletre tolódott. Ezért keletkezett sok munkahely nálunk, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is. Ez pedig ennek a régiónak hihetetlen nagy lehetőségeket nyújt. Ráadásul a régió országai között van egy erős szövetség és kiváló együttműködés. Annak ellenére, hogy a négy országban négy különböző pártcsaládhoz tartozó miniszterelnök kormányoz. Van néppárti, liberális, szocialista és a jobboldali nemzeti blokkhoz tartozó miniszterelnök. Ez a négy kormány mégis együtt tud dolgozni ennek a térségnek az érdekében, és ez meglátszik Közép-Európa gazdasági teljesítményén.
Ez egyértelmű, de mi a közös nevező, hol találkoznak ezek a nemzetek?
Az a véleményem, hogy itt még értik Európa régi lényegét. Egyetértés van az alapvető európai értékekben, például a keresztény kultúra megvédésében. Egyetértés van abban is, hogy Európa lényege a nemzetek együttműködése, és nem pedig az, hogy beleszóljunk egymás dolgába. Olyan alapvető értékekről beszélünk, mint a nemzeti szuverenitás, a gazdasági együttműködés, a munka és a család tisztelete. Ezek az értékek Közép-Európában ma egészen markánsan érvényesülnek. Régen Nyugat-Európát is ezek az értékek jellemezték, de most úgy tűnik, ott elhalványultak. A család helyett Nyugaton fontosabb az egyén, az individuum bármi áron történő érvényesülése, a munkahelyteremtés helyett sokkal fontosabb, hogy bevándorlókat integráljanak, akár segélyekkel is. Németországban már több pénzt költenek bevándorlók integrálására, mint a családok támogatására. A kereszténységet már-már szitokszónak tekintik, arról nem szabad beszélni. Nyugat-Európában a liberális baloldal értékrendjének a dominanciája érvényesül a konzervatív pártok politizálásában is, mert állandóan koalícióra van- nak kényszerítve. Közép-Európában ez nincs így.
A Fidesz–KDNP minden közvélemény-kutatás szerint százötven hónapja a legnépszerűbb Magyarországon, és a legmeghatározóbb, legerősebb pártszövetség Európában, s magáénak tudhatja a szintén példátlan mesterhármas kétharmadot az elmúlt parlamenti választásokon. Nem szédülnek?
Ez inkább alázatra kell, hogy tanítson minket, mert ez az állapot csak addig áll fenn, amíg képesek vagyunk megérteni és képviselni azt, amit Magyarországon az emberek szeretnének. Például a nemzeti konzultációt ezért tekintem egy nagyon fontos eszköznek. Az alapvető sorskérdésekben az embereket mindig meg kell kérdezni, és ami a véleményük, azt kell a politikában is képviselni.
Végül is visszatértünk beszélgetésünk kezdetéhez. Elvégre egy nemzeti konzultáció során a magyar emberek mondtak nemet a bevándorlásra is, amit a kormány következetesen képvisel.
Az európai parlamenti nyilatkozatokból egyértelműen kiderül, hogy nem a kormány, hanem Magyarország ellen szavaztak Brüsszelben. Mert Brüsszelben tudják, hogy a magyar emberek voltak azok, akik nemet mondtak a bevándorlásra. A magyar kormány csak azt képviselte, ami a magyar emberek akarata. Ne legyenek illúzióink, Magyarország ellen a hadjárat folytatódni fog a következő hónapokban is. Azokat az országokat, amelyek határozottan küzdöttek a bevándorlás ellen, és nemet mertek mondani a bevándorlásra, azokat le kell járatni, minden körülmények között. Ezt teszi Sargentini asszony is, aki Soros György régi megbízható szövetségese. Ezen lehet változtatni jövő májusban, az európai parlamenti választáson. Ha minél többen mondunk nemet a bevándorlásra egész Európában, annál kevésbé tud érvényesülni Soros György forgatókönyve.
Mindezek tükrében kemény időszak áll az ország előtt. Meddig még?
Az ember hajlamos elfelejteni, de azért nincs olyan messze az idei év tavasza. Egy hasonló országgyűlési választási kampány van mögöttünk. Abban a kampányban világos döntést hoztak az emberek. Témákról, stílusról, politikusokról és pártvezetőkről egyaránt. Úgy tűnik, a parlamenti ellenzék ebből nem tanult. Olyanok, mint a Bourbonok: pontosan ugyanazt csinálják és ugyanúgy, mint 2018 tavasza előtt. Pedig arról egyszer már ítéltek az emberek.
Az elmúlt hetek eseményei és támadásai mennyire viselik meg magánemberként?
A napokban beszélgettünk a feleségemmel arról, hogy a családom ehhez már rutinszerűen hozzászokott. Ez a sokadik karácsonyunk, ami hasonlóképpen telik el. A fiaim is mindig azzal heccelik egymást, hogy nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Úgy tűnik, ami egy elsős és egy negyedikes kisfiúnak nyilvánvaló, azt a magyar közéletben sokaknak még tanulni kell.
Magyar Hírlap
Advent a készülődés, a várakozás ideje. Az elmélyülésbe azonban bezavar a törpe ellenzék hangoskodása, minden írott és íratlan szabályt felrúgó fékevesztett tombolása.
Ez része a választási kampánynak. Jövőre két választás lesz, és ebből az egyik, tavasszal az európai parlamenti voksolás. Naiv gondolat azt hinni, hogy ha túl vagyunk egy országgyűlési választáson, akkor a nyugodtabb munka ideje jöhet el.
Nem is így történt.
A 2019-es kampány pont olyan lesz, mint a 2017–2018-as volt. Az EP-választás ugyanis nem csak Magyarország, hanem Európa számára is sorsdöntő. Vannak olyan nemzetközi körök, amelyek óriási jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy lesz-e bevándorláspárti többsége az Európai Parlamentnek újra, vagy ez rövid időn belül megváltozik. Soros György és körei mindent megtennének azért, hogy ne változzanak az erőviszonyok az Európai Parlamentben, ezért azokat az országokat és azokat a kormányokat, melyek markánsan bevándorlásellenesek, minden eszközzel támadják. Ehhez a pénz rendelkezésre áll, Soros Györgynek van elég. Az eszközöket is ismerjük, ugyanezeket alkalmazták Bécsben, Belgrádban és Rómában is, ahol szintén tüntetések voltak. Ezeket a megmozdulásokat a Soros-féle NGO-k szervezték, és sajnos a magyar ellenzék idehaza szokás szerint asszisztál ehhez.
A polgári, Orbán Viktor vezette magyar kormány legitim, alkotmányos kétharmados felhatalmazással rendelkezik, és olykor a baloldali sajtó sem érti, miért ez a műbalhé A munka törvénykönyvének módosítására hivatkozva.
A hivatkozás csak ürügy. Ha nem lett volna A munka törvénykönyvével kapcsolatos módosítás, akkor lehet, hogy a közigazgatási bíróságok miatt lenne a purparlé a parlamentben és azon kívül is. Mert éppen a közigazgatási bíróságok lesznek azok, amelyek a menekültkérdésben döntenek. Abban, hogy befogadunk-e bevándorlókat, vagy sem. Nem véletlen, hogy Európában most ezeket támadják igen erőteljesen, főleg azok az intézmények, amelyek a bevándorláspártiságukról híresek. Teszik ezt annak ellenére, hogy a legtöbb európai országban ilyen bíróságok működnek, és egyébként Magyarországon is voltak, még mielőtt a kommunisták kerültek hatalomra.
A tüntetéseken dolgozókat, kétkezi munkásokat nem látni, a csekély létszámú tiltakozók viszont egyre agresszívabban és fenyegetőbben lépnek fel, zavartalanul. Brüsszelben, a belga demokráciában a bevándorlásellenes felvonulókat vízágyúval és gumibotokkal oszlatták fel. Mégis, hazánk az elítélendő rossz példa.
Demokráciában a demonstrációnak, a más vélemény kinyilvánításának helye van. Mi ezt támogatjuk, és ha ez békés keretek s békés körülmények között történik, akkor valóban velejárója a demokráciának. Magyarországon azonban az utóbbi napokban nem ez történt, hanem egy kifejezetten erőszakos, agresszív, a rendőrökre támadó csoportot láthattunk. Az előállított emberek között számtalan büntetett előéletű volt. Volt, akit például kábítószer-kereskedés miatt büntettek meg korábban. Ebből is látszik, hogy korántsem békés szándékú és célú tüntetések voltak. Egy fontos különbség azonban van. Azokban az országokban, Franciaországtól Belgiumig, ahol a bevándorláspárti kormányok leverték erőszakkal az ellenük indított tüntetéseket, ott tele van a sajtó olyan tüntetők képeivel, akiknek beverték a fejét, akik véresek, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Diákokkal, akiket a falhoz térdeltettek, ugyanúgy, ahogy Ceaușescu Romániájában szokták régen. Magyarországon ilyen képeket nem lehet látni, nálunk a tüntetők voltak agresszívak, azok támadtak a rendőrökre. Csak rendőrök sérültek meg, méghozzá nem is kevesen.
Egy rendőrt pedig majdnem felgyújtottak…
Köszönetet kell mondanunk a rendőrségnek, amiért ilyen türelemmel és nyugalommal kezelte a sokszor már törvényellenes demonstrációkat. A saját kollégáik védelmében is csak annyit tettek meg, amennyi feltétlenül szükséges. A rendőri vezetőket és a közrendőröket is kivétel nélkül tisztelet és köszönet illeti.
Kezdődött mindez múlt szerdán a parlamentben az ellenzék durva obstrukciós kísérletével, noha erre sincs felhatalmazásuk. Aztán a kormánypártok által meghekkelt hekkelésük közepette azt sem szavazták meg, amiért hetekig zajongtak, néhányan közülük az ősz folyamán még az „otthonápolás munka” feliratú pólókat is felvettek.
Ebből is látszik, hogy itt a balhé a cél. Ha komolyan gondolták volna az otthonápolás ügyét, akkor nyilvánvaló, hogy a parlamenti kisebbség részt vesz a szavazásban, és meg- szavazza azt a törvénymódosítást, amelyben jelentősen megemeltük az otthonápolási díjat százezer forintra, ami ráadásul több egymást követő emelést is magába foglal a következő években. Az ellenzéki képviselők gyakorlatilag bohócot csináltak saját magukból az ülésteremben. Ezt az emberek is így gondolják, hiszen a kutatások szerint a megkérdezettek kétharmada nem fogadja el ezt a típusú parlamenti politizálást. A parlamentbe azért küldik a képviselőket, hogy véleményt mondjanak, dolgozzanak, nem pedig azért, hogy erőszakos módszerekkel bohócot csináljanak magukból. A parlamenti többség ezzel szemben kellően higgadtan viselkedett, megoldottuk azt, hogy a Tisztelt Ház működjön. Végeztük a munkánkat, amiért a választók odaküldtek minket.
Nem használták a szavazókártyákat, ellenérvelt az ellenzék megkérdőjelezve az akkor hozott határozatokat. Jogosan?
Az ellenzéki pártok súlyos tévedésben vannak, ugyanis nem a szavazókártya szavaz, hanem a képviselő. A házszabály egyértelműen fogalmaz. A szavazati jog az országgyűlési képviselő személyes jelenlétéhez és a parlamenti képviselő parlamentben rögzített helyéhez van kötve. Tehát mindenki a helyéről adhatja le saját maga a szavazatát. A kártya szükségtelen, korábban is sokszor szavaztunk úgy az Országgyűlésben, hogy nem használtuk. A házszabályt pontosan azért kellett így egyértelművé tenni és pontosítani, mert ezt a nagyszerű heccet, amivel most az egész ellenzék próbálkozott, a Jobbik már egyszer megcsinálta öt éve. A házszabályt és a parlamenti törvényeket annak tudatában fogadtuk el, hogy még egy ilyen obstrukciós kísérlet esetén is biztosítani lehessen a parlament törvényes működését.
Talán már csak ezekkel az akciókkal tudják felhívni magukra a figyelmet. Ennyi maradt, ennyit tudnak.
Az ellenzék ma is azzal küszködik, hogy elveszített egy országgyűlési választást. Ráadásul csúnyán. Mindezt úgy, hogy közben a választóiknak végig azt mondták, egyértelműen megbukik a kormány, és óriási ellenzéki győzelemről vizionáltak. A végeredmény a szavazóik elégedetlenségével találkozott, s most radikális magatartással próbálnak megfelelni a választók igényeinek. Ez zsákutca, így nem lehet megszólítani az országban a békés többséget. A többség megszólításához elképzelésekre, programra, világos képviseletre lenne szükség, és persze komolyan vehető politikusokra. Mindegyik hiányzik az ellenzéki oldalon.
Visszatekintve az esztendőre, a polgári, keresztény, konzervatív erők ismét elért kétharmados győzelme vajon táplálhat-e a jövőre nézve további optimista várakozást a társadalomban?
Ha egy parlamenti többség felhatalmazást kap, akkor kormányozni kell. Mi éltünk a felhatalmazással 2010-től minden egyes ciklusban. Nagyon sok komoly változtatást vittünk véghez, és ezeknek látszik az eredménye. Ha visszaemlékszünk, és ez A munka törvénykönyvével kapcsolatos vitánál is tanulságos, minden gazdasági intézkedésünket az elmúlt években az ellenzék rendre heves erővel és megannyi hazugsággal is támadta. Nem fog működni, tönkreteszi az embereket, hangoztatták. Az adócsökkentéstől a közmunkáig bezárólag minden erről szólt. Ehhez képest mi lett az eredmény? Az, hogy egymillió munkanélküli helyett ma több mint nyolcszázezer új munkahely van, a reáljövedelmek jelentősen nőttek, az adócsökkentés bevált, a gazdaság pedig egyre jobban teljesít, egyre nagyobb a növekedés.
Úgy tűnik, és a számok is ezt igazolják, hogy az elmúlt nyolc esztendőben azok a gazdasági intézkedések váltak be, amelyeket az Orbán-kormányok hoztak.
Ha visszaemlékszünk a Bajnai–Gyurcsány-féle receptre, az totális kudarchoz vezetett, mert ott valóban egymillió embert tettek munkanélkülivé, kétszeres adót fizettettek a dolgozókkal, és még a devizahiteles csapdába is belekergették az embereket úgy, hogy közben a család- és a lakástámogatásokat szintén elvették. Ez volt a 2010 előtti kormányok mérlege. A következő nyolc év, 2010-től kezdve pedig felemelkedést, fokozatos gyarapodást és erősödést hozott. Nem ott tartunk még, ahol szeretnénk, de azt gondolom, Magyarország ma valóban jobban teljesít.
Egyes politikai elemzők szerint a valódi rendszerváltoztatás 2010-ben kezdődött el. Egyetért ezzel a megállapítással?
Inkább azt mondanám, hogy akkor teljesedett be. Nagyon-nagyon sok mindent elért az 1989-es demokratikus ellenzék Magyarországon. Lehet, hogy többet is elért volna, ha a liberális értelmiség az SZDSZ-szel az élen, négy évvel a rendszerváltozás után nem köt szövetséget a kommunistákkal. Akkor lehet, hogy egészen másként alakult volna a történelmünk. Ez kétségkívül elnyújtotta a rendszerváltozás folyamatát.
Mit nem sikerült még megvalósítani?
Nagyon sok lehetőség áll még előttünk. Közép-Európa végre abban a helyzetben van, hogy a kontinens egyik legjobban teljesítő régiójává vált. Amiről csak álmodtunk húsz-huszonöt évvel ezelőtt, az most kezd valóság lenni. Negyedszázada úgy nézett ki, van Nyugat-Európa, a francia–német gazdasági blokk, ott van Európa gazdasági súlypontja, s ezt mi csak távolról nézzük. Napjainkban pedig az látszik, hogy Németország és a visegrádi négyek külkereskedelmi forgalma nagyobb, mint a német–francia külkereskedelmi forgalom. Európa gazdasági súlypontja keletre tolódott. Ezért keletkezett sok munkahely nálunk, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is. Ez pedig ennek a régiónak hihetetlen nagy lehetőségeket nyújt. Ráadásul a régió országai között van egy erős szövetség és kiváló együttműködés. Annak ellenére, hogy a négy országban négy különböző pártcsaládhoz tartozó miniszterelnök kormányoz. Van néppárti, liberális, szocialista és a jobboldali nemzeti blokkhoz tartozó miniszterelnök. Ez a négy kormány mégis együtt tud dolgozni ennek a térségnek az érdekében, és ez meglátszik Közép-Európa gazdasági teljesítményén.
Ez egyértelmű, de mi a közös nevező, hol találkoznak ezek a nemzetek?
Az a véleményem, hogy itt még értik Európa régi lényegét. Egyetértés van az alapvető európai értékekben, például a keresztény kultúra megvédésében. Egyetértés van abban is, hogy Európa lényege a nemzetek együttműködése, és nem pedig az, hogy beleszóljunk egymás dolgába. Olyan alapvető értékekről beszélünk, mint a nemzeti szuverenitás, a gazdasági együttműködés, a munka és a család tisztelete. Ezek az értékek Közép-Európában ma egészen markánsan érvényesülnek. Régen Nyugat-Európát is ezek az értékek jellemezték, de most úgy tűnik, ott elhalványultak. A család helyett Nyugaton fontosabb az egyén, az individuum bármi áron történő érvényesülése, a munkahelyteremtés helyett sokkal fontosabb, hogy bevándorlókat integráljanak, akár segélyekkel is. Németországban már több pénzt költenek bevándorlók integrálására, mint a családok támogatására. A kereszténységet már-már szitokszónak tekintik, arról nem szabad beszélni. Nyugat-Európában a liberális baloldal értékrendjének a dominanciája érvényesül a konzervatív pártok politizálásában is, mert állandóan koalícióra van- nak kényszerítve. Közép-Európában ez nincs így.
A Fidesz–KDNP minden közvélemény-kutatás szerint százötven hónapja a legnépszerűbb Magyarországon, és a legmeghatározóbb, legerősebb pártszövetség Európában, s magáénak tudhatja a szintén példátlan mesterhármas kétharmadot az elmúlt parlamenti választásokon. Nem szédülnek?
Ez inkább alázatra kell, hogy tanítson minket, mert ez az állapot csak addig áll fenn, amíg képesek vagyunk megérteni és képviselni azt, amit Magyarországon az emberek szeretnének. Például a nemzeti konzultációt ezért tekintem egy nagyon fontos eszköznek. Az alapvető sorskérdésekben az embereket mindig meg kell kérdezni, és ami a véleményük, azt kell a politikában is képviselni.
Végül is visszatértünk beszélgetésünk kezdetéhez. Elvégre egy nemzeti konzultáció során a magyar emberek mondtak nemet a bevándorlásra is, amit a kormány következetesen képvisel.
Az európai parlamenti nyilatkozatokból egyértelműen kiderül, hogy nem a kormány, hanem Magyarország ellen szavaztak Brüsszelben. Mert Brüsszelben tudják, hogy a magyar emberek voltak azok, akik nemet mondtak a bevándorlásra. A magyar kormány csak azt képviselte, ami a magyar emberek akarata. Ne legyenek illúzióink, Magyarország ellen a hadjárat folytatódni fog a következő hónapokban is. Azokat az országokat, amelyek határozottan küzdöttek a bevándorlás ellen, és nemet mertek mondani a bevándorlásra, azokat le kell járatni, minden körülmények között. Ezt teszi Sargentini asszony is, aki Soros György régi megbízható szövetségese. Ezen lehet változtatni jövő májusban, az európai parlamenti választáson. Ha minél többen mondunk nemet a bevándorlásra egész Európában, annál kevésbé tud érvényesülni Soros György forgatókönyve.
Mindezek tükrében kemény időszak áll az ország előtt. Meddig még?
Az ember hajlamos elfelejteni, de azért nincs olyan messze az idei év tavasza. Egy hasonló országgyűlési választási kampány van mögöttünk. Abban a kampányban világos döntést hoztak az emberek. Témákról, stílusról, politikusokról és pártvezetőkről egyaránt. Úgy tűnik, a parlamenti ellenzék ebből nem tanult. Olyanok, mint a Bourbonok: pontosan ugyanazt csinálják és ugyanúgy, mint 2018 tavasza előtt. Pedig arról egyszer már ítéltek az emberek.
Az elmúlt hetek eseményei és támadásai mennyire viselik meg magánemberként?
A napokban beszélgettünk a feleségemmel arról, hogy a családom ehhez már rutinszerűen hozzászokott. Ez a sokadik karácsonyunk, ami hasonlóképpen telik el. A fiaim is mindig azzal heccelik egymást, hogy nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Úgy tűnik, ami egy elsős és egy negyedikes kisfiúnak nyilvánvaló, azt a magyar közéletben sokaknak még tanulni kell.
Magyar Hírlap