Cropped landscape
Belföld
Benkő Tibor: Szeretettel minden pótolható
2018-12-1912:52
Szeretetre mindenkinek szüksége van, szeretettel minden pótolható - hangoztatta a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, az Árvák karácsonya című rendezvényen.
Benkő Tibor kiemelte: a szülőknek kell megadniuk mindazt a szeretetet, amire a gyerekeknek szükségük van, és erre képesek is. A Magyar Honvédség is egy nagy család, melyben ott kell lennie a megértésnek, a türelemnek, a szeretetnek, a segítőkészségnek- tette hozzá.
    
A rendezvényen részt vevő édesanyákhoz fordulva azt mondta, érezzék úgy, hogy ehhez a nagy családhoz tartoznak, s bármilyen nehézségük van életük során, jelezzék, kérjenek segítséget.
    
A miniszter a gyermekekhez szólva azt mondta, édesanyjukat akkor láthatják boldognak, akkor szerezhetnek neki örömet, ha jól viselkednek, tanulnak, s megadják a szeretetet. Szeretetre mindenkinek szüksége van, ami kézfogásban, ölelésben, simogatásban is kifejeződhet, a lényeg, hogy megjelenjen.
    
Benkő Tibor kitért arra, hogy múlt vasárnap meggyújtották az adventi koszorún a harmadik, az örömöt szimbolizáló gyertyát. "Ennek jelentése, hogy örömbe öltöztetjük lelkünket és szívünket, hogy a karácsonyt, a szeretet ünnepét örömben tudjuk eltölteni szeretteink körében" - mondta a miniszter, aki fontosnak nevezte, hogy ne csak az év utolsó négy hetét töltsék szeretetben az emberek.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ