Cropped landscape
Belföld
Sok migráns válik bűnbandák áldozataivá Németországban
2018-12-1817:56
A 2015 óta Németországba érkezett arab származású menekültek közül sokan válnak bűnbandák áldozataivá, különösen azok, akik egyedül érkeznek az országba és nem beszélik a nyelvet - jelentették hatóság forrásokra hivatkozva hírügynökségek kedden.
Benjamin Jendro, a németországi rendőri szakszervezet (GDP) munkatársa szerint ezek a bűnbandák, amelyek legtöbbször családi alapon szerveződnek, az országba érkező menekültek közül kiválogatják azokat, akik hozzátartozók nélkül jönnek  és nem ismerik a német nyelvet. A Die Welt című német lap szerint közülük is elsősorban az erős, fiatal férfiakat keresik, és őket használják fel kisebb bűncselekmények elkövetésére, mint például apróbb rablásokra és kábítószer árusításokra. Előnyükre válik az is, hogy még nem volt dolguk a rendőrséggel, így az első lebukás alkalmával nem kerülnek börtönbe. 

Rendőrségi értesülések szerint a zömében libanoniakból álló bandákat nagyjából egy tucat család alkotja, akik elsősiorban  Berlin nyugati részében  tevékenykednek, tiszteletben tartva más, elsősorban csecsen, orosz és vietnami bűnbandák "érdekszféráit". 

Sokan úgy gondolják, a rendőrség azért nem tesz megfelelő lépéseket a klánok ellen, nehogy rasszizmussal vádolják őket. Ralph Ghadban, Németországban élő libanoni származású politológus és iszlámszakértő, azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a hatóságok minden igyekezetükkel próbálják elkerülni a rasszizmus bélyegét. 

Németországba 2015-ben minden korábbinál többen vándoroltak be a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ