Cropped landscape
Belföld
Rendőrségi razzia volt egy berlini mecsetnél
2018-12-1813:40
Razziát tartott a berlini rendőrség a német főváros Wedding nevű kerületében kedden, nyomozók kutatták át a rendőrség szerint szalafistaként ismert As-Sahaba mecsetet, továbbá több lakást és egyéb helyeket is.
Egyes berlini mecsetek a radikális iszlamista körök találkozóhelyeként működnek, bizonyos hitszónokok esetében pedig felmerül a gyanú, hogy terroristákkal állnak közeli kapcsolatban. A berlini rendőrség razziája során ilyesfajta gyanúkra keresett bizonyítékot a tájékoztatás szerint.
    
A berlini As-Sahaba mecset 45 éves imámja Szíriában harcoló dzsihadisták számára bocsátott rendelkezésre pénzt, amit ott terrorista bűncselekmények elkövetésére használtak fel - derült ki a német ügyészség keddi Twitter-bejegyzéséből.
    
Terroristák pénzbeli támogatásának gyanúja miatt nyomoz a bűnügyi rendőrség és az államügyészség, az ügy gyanúsítottja az Ahmad A. néven ismert imám. A razzia során a rendőrség több adathordozót - merevlemezeket, számítógépeket, okostelefonokat és pendrive-ot - foglalt le. Az ezeken található adatokat átvizsgálják, majd kiértékelik - mondta el egy rendőrségi szóvivő.
    
Az As-Sahaba mecsetet a berlini alkotmányvédelmi hivatal megfigyelés alatt tartja, ahogyan a Berlin Neukölln városnegyedében található Al-Nur mecsetet, illetve a Berlin Tempelhof városnegyedében lévő Ibrahim al-Kalil mecsetet, mivel a fővárosban ez a három mecset szolgál a radikális szalafisták találkozóhelyéül.
    
Az imám más városok hitközösségei előtt tartott előadásaiban is terjesztette szalafista nézeteit, a hitszónok a szalafista ideológia egy jelentős terjesztőjének számít Németországban.
    
A szalafizmus a világi államot elutasító és az iszlám jogrend, a saría alapján álló vallási mozgalom. Képviselői vagy társadalmi-politikai eszközökkel igyekeznek elérni céljukat, a saríára alapozott állam felépítését, vagy pedig erőszakkal, terrorral.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ