Cropped landscape
Belföld
Fülöp Attila: Október közepe óta 1300-zal többen veszik igénybe a hajléktalanellátást
2018-12-1812:48
Október közepe óta 1300-zal többen veszik igénybe a hajléktalanellátást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Fülöp Attila azt mondta, a hajléktalanszállók kihasználtsága országosan mintegy 84, Budapesten 81-82 százalékos. Ez azt jelenti, hogy tudják fogadni azokat, akik igénybe szeretnék venni a szolgáltatást – hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy 2020 végéig - egy jelenleg is futó program keretében - mintegy négyezer hajléktalan ember kap naponta egyszer meleg ételt. Továbbá 84 millió forintos pályázatot írtak ki a hajléktalanellátásban közreműködő szervezetek fejlesztésére, amelyre január 15-ig lehet jelentkezni – tette hozzá. 

Az államtitkár úgy fogalmazott: "aki a társadalom tagjaként felelősséget érez a hajléktalanok iránt, azzal tud a legtöbbet segíteni, ha probléma esetén, a kormany.hu oldalon megtalálható telefonszámokon értesíti a diszpécserszolgálatot." A felsorolt programok és a hajléktalanellátó intézmények "valós segítséget, az életben maradást tudják" biztosítani – mondta Fülöp Attila. Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke tudatta, a krízisautók folyamatosan járják az utakat a hideg időszakban, a nappali melegedők pedig hosszított nyitvatartással működnek. Reggel 8-tól este 6 óráig vannak nyitva, és hétvégén is fogadják a hajléktalanokat – ismertette a részleteket. 

Közölte, a több mint nyolcvan nappali melegedő működtetésére mintegy 140 millió forintos keret áll rendelkezésre. Kitért arra is. a január 15-ig pályázható, több mint 80 millió forintos tartalékalapból 50 milliót már odaítéltek. Úgy vélekedett, ha a társadalmi összefogás fennmarad, az idei tél krízisellátását nagyobb problémák nélkül meg tudják oldani

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ