Cropped landscape
Belföld
Együttműködési megállapodást kötött az innovációs tárca és a HÖOK
2018-12-1716:53
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
A dokumentum budapesti aláírásával egybekötött sajtótájékoztatón Palkovics László tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország nem teljesít jól az úgynevezett startup cégek számában, aminek hátterében az állhat, hogy a fiatalok az egyetem elvégzése után nem motiváltak saját vállalkozás indításában. A HÖOK megfelelő partner lehet ezen helyzet javításában, hogy a kreatív magyar fiatalok és az innovatív vállalkozások egymásra találjanak.
    
A miniszter kitért arra is, a hallgatói önkormányzatok mentorprogrammal csatlakoztak a Tanítsunk Magyarországért programhoz, így segítve a hátrányos helyzetű tanulókat.
   
Palkovics László megjegyezte továbbá, a megállapodás eredményeként szerinte a két szervezet kapcsolatát a jövőben nem a tüntetések, hanem az együttműködés jellemzi majd. Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta, a megállapodás legfontosabb üzenete, hogy a minisztérium számít az ifjúságra.
    
Kiemelte, a HÖOK segítséget nyújthat a tehetséges fiatalok és vállalatok összekötésében, emellett a fiatalok közösségi közlekedést érintő javaslatai is megjelenhetnek, az innovációs tárca pedig képviseltetheti magát a hallgatói önkormányzatok Educatio kiállításán.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ