Cropped landscape
Belföld
Ismét tüntettek a fővárosban
2018-12-1621:16
Folytatódott a Munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés Budapesten. A demonstrálók először a Hősök terén gyülekeztek, majd a Parlamenthez vonultak, ahol több ellenzéki politikus is beszédet mondott. 
Folyamatosan érkeztek a tüntetők a budapesti Hősök terére, így tiltakozva a szerdán botrányos körülmények között megszavazott Munka törvénykönyvének módosítása ellen. A hét közepe óta ez már a negyedik demonstráció. Transzparensekkel és ellenzéki politikusok vezetésével vonult a tömeg az Alkotmány utcáig, a Parlamenthez, ahol a beszédek is elhangzottak. 
 
A Munka törvénykönyvének módosítása különösen a nőket sújtja – mondta Szél Bernadett független képviselő. A volt LMP-s politikus kiemelt pillanatnak nevezte, hogy több párt női képviselője együtt áll a színpadon. 
 
Vadai Ágnes a DK frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, most nem azért jött a tüntetésre, mert Soros György küldte. Kövér László házelnöknek azt üzente: "büntess, László, büntess!". Ezután a parlamenti ellenzék összefogását sürgette. 
 
A csütörtöki tüntetésről elvitt Donáth Anna, a Momentum alelnöke volt az utolsó szónok, aki beszéde végén egy füstgránátot tartott a magasba. Pont ilyet akart szerdán a rendőrsorfalba dobni. A tüntető lányként beharangozott Momentum-alelnök arról beszélt, akkor vált a tüntető lánnyá, amikor csütörtökön leteperték és őrizetbe vették, miután meggyújtotta a pirotechnikai eszközt .
 
Bár a tüntetés békés hangulatban kezdődött, a rendőrök egy provokátort is kiemeltek a tömegből, egy férfi megpróbált átmászni a kordonon, egy tüntetőnél pedig viperát és gázspray-t találtak. 
 
A beszédek végén a tömeg átvonult a Kossuth térre, majd ezután úgy döntöttek az MTVA székházához, a Kunigunda útjára mennek tovább.
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ