Cover
Belföld
Külföldiek is voltak a Parlamentnél randalírozók között
2018-12-1406:18
A szerda esti rendbontás során őrizetbe vett harmincöt személy között külföldiek is vannak – értesült a Magyar Idők. Informá­cióik szerint az illetékes szervek elemző-értékelő munka során keresik a rendkívül agresszív, két-háromszáz fős kemény mag szervezőit és irányítóit is.
Kilenc rendőr szenvedett el különböző mértékű sérülést a gyülekezési joggal visszaélők szerda esti támadásai ­miatt, ketten közülük viszont vélhetően paprikaspray-támadásnak estek áldozatul a Fidesz Lendvay utcai székházánál – értesült lapunk belügyminisztériu­mi forrásokból. A szaktárca adatai alapján az orvosi ellátást követően valamennyi sérült visszaállt a szolgálatba, ugyanakkor számukra is meghökkentő volt az őket érő erőszakosság.

Informá­cióink szerint a zavargók közül őrizetbe vett harmincöt személy között külföldiek is vannak. Forrásaink nem erősítették meg, de nem is cáfolták lapunknak, hogy az egyik őrizetbe vett külföldi személy egy Soros György által támogatott szervezethez kapcsolódik.
Őt hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják, az eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja. Úgy tudjuk, az illetékes szervek elemző-értékelő munka során keresik a rendkívül agresszív, két-háromszáz fős kemény mag szervezőit és irányítóit, s a munkában a polgári titkosszolgálatok is részt vesznek.

Forrásaink az hangsúlyozták: Magyarországon mindenki szabadon élhet a gyülekezési jogával, még akkor is, ha a tüntetési szándékát nem jelenti be előre, ám a törvényeket mindenkinek be kell tartania, az erőszakot a rendőrség a továbbiakban sem tolerálja.
A minisztérium felvételeinek tanulsága szerint az MSZP szóvivője, ­Nyakó István rendre feltűnt a rendőröket provokálók társaságában, és az is kiderült, hogy nem csak rendőrökre támadtak a randalírozók.

Egy jobboldali újságíró, Bede Zsolt élőben közvetítette a Kossuth téren zajló eseményeket, köztük azt, hogy a szegény gyerekeknek szánt szánkókat és a karácsonyfát megpróbálták felgyújtani. Amikor szóvá tette, hogy egyesek el akarják lopni a szánkókat, hátulról leütötték. Az esetről videó is készült. Az erőszakos eseményekbe torkolló budapesti megmozdulások a megyeszékhelyen is lecsapódtak: ismeretlenek szerdáról csütörtökre virradó éjjel betörték a Fidesz szegedi irodájának üvegajtaját, amiért a párt helyi szervezte feljelentést tett.

Mindeközben a Társaság a Szabadságjogokért úgy foglalt állást, hogy bár a „rabszolgatörvény” elfogadását követő spontán tiltakozás egy idő után erőszakossá vált, a tömegoszlató eszközök – így a könnygáz – használata többször is indokolatlan, ezért jogellenes volt.
Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt tett feljelentést a szerdai botrányos parlamenti ülés kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészségen Tényi István.

Az ismert feljelentő azért lépett, mert Latorcai Jánost fizikai erővel akadályozták az ellenzéki képviselők, hogy az ülésvezetést megkezdje. Az Országgyűlés házbizottsága tegnap hét ellenzéki képviselőt sújtott 400-600 ezer forintos pénzbüntetéssel, mert fütyüléssel zavarták a parlament hétfői munkáját.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ