Cropped landscape
Belföld
Folytatódik az e-jegy projekt a az EBRD hitelszerződéses feltételei alapján
2018-11-3013:38
A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a fővárosi elektronikus jegyrendszer projektje az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hitelszerződéses feltételei szerint tovább folytatódik, s az eddig kifizetett összegek alapján elvégzett fejlesztési elemek felhasználhatók a projekt továbbfejlesztése során - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
A közleményben azt írták az AFC projekt kivitelezésére a BKK és az EBRD rendszere szerint kiválasztott szállító (Scheidt & Bachmann GmbH) 2014. novemberében szállítói szerződést kötött, amely szerint a tervezett hét elemből három határidőben és a tervezett költségek figyelembe vételével megvalósult.
    
Ezek az elemek a hatályos szállítói szerződés alapján készültek és megfelelően felhasználhatók a projekt tovább folytatásához.
    
A BKK Igazgatósága az október 31-én tartott ülésén a szállító bankgarancia nyújtásának elmaradása miatt kezdeményezte a szállítói szerződés felmondásának előkészítését és november 21-i ülésén az EBRD jóváhagyásával a szállítói szerződést felmondta, és elrendelte a szerződéses biztosítékok érvényesítését, valamint a szállítóval való elszámolást.
    
Az igazgatóság egyúttal kezdeményezte az EBRD-vel való konzultációt a projekt tovább folytatása érdekében új szállítói szerződés megkötésére a továbbra is hatályban lévő hitelszerződés keretei között.
    
Ezért az igazgatóság utasította a vezérigazgatót november 30-ig az AFC projekt koncepcionális újra-strukturálására vonatkozó javaslat elkészítésére, amely alapját képezheti az új feltételekkel kötendő szállítói szerződések előkészítésének és a projekt más szállítóval történő folytatásának.
    
Az igazgatóság egyben kezdeményezte, hogy a fővárosi önkormányzat együttműködésével kezdődjenek tárgyalások a kormányzati szervekkel az AFC projektnek az országos rendszerekbe történő jövőbeni integrálása lehetőségéről.
    
Az igazgatóság felkérte a vezérigazgatót, hogy határozatairól tájékoztassa a fővárosi önkormányzat vezetőit.
    
A sajtóhírekkel ellentétben az igazgatóság elnöke közvetlenül nem adott rendszeres jelentést az adott ügyben a főpolgármester számára - tették hozzá.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ