Cropped landscape
Belföld
Varga Mihály: Adósok vagyunk a málenkij robot minden részletének tisztázásával
2018-11-2415:36
Adósok vagyunk a málenkij robot minden részletének pontos tisztázásával, hogy kimondjuk, ez egy a magyar holokauszt rettenetek közül - mondta Varga Mihály szombaton Budapesten, a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja kapcsán. Az Óbudán felállított központi emlékműnél tartott megemlékezésen a pénzügyminiszter kiemelte: több mint 100 ezer embert vittek el a Kárpát-medencéből, harmaduk soha nem tért vissza, de adósok a pontos számadatokkal is.
Elmondta: egy rettenetes idő rettenetes eseményére emlékeznek, amelyről már 1944 decemberében megjelent a parancs, és a német származású munkaképes embereket elkezdték mozgósítani, hadbírósággal fenyegetve az ellenszegülőket. Mivel németekből nem sikerült elegendő embert összeszedni, a gyanútlan lakosokat kezdték "összeszedni" azzal a mondással, hogy egy kis munkára viszik el őket. 
Ez azonban hazugság volt és ezt a katonák is tudták: internálásra küldtek magyarokat, németeket, ruszinokat és szlovákokat - mondta Varga Mihály. Hozzátette: aki visszatért, nem beszélhetett arról, ami történt. Dermesztő csönd volt az emlékezés" - fogalmazott. Menczer Erzsébet volt fideszes országgyűlési képviselő beszédében azt mondta, akik túlélték a haláltáborokat, a kitelepítést és hazatértek, nem beszélhettek arról, mi történt velük, azt ugyanis államtitokként, tévedésként aposztrofálták és megtorlással kellett szembe néznie annak, aki beszélni mert. 

Hozzátette: merőben megváltoztatta ezt a helyzetet az, hogy a parlament az ő kezdeményezésére jelentős többséggel 2012-ben emléknappá emelte az áldozatokra való emlékezést, mivel a korábbi kormányok mindössze annyit tettek, hogy "kegyesen tudomásul vették" a szigorúan magán jellegű megemlékezéseket. A rendezvény végén megkoszorúzták az Óbudán felállított emlékművet.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ