Cropped landscape
Belföld
Hivatalos irat cáfolja Gyurcsányékat
2018-11-2410:18
Még a nevét sem hallottam – állította Dobrev Klára, amikor a Ripost arról írt, hogy szoros kapcsolatot ápol, sőt jó barátja Antoaneta Vaszilevának, aki ellen nemzetközi pénzmosás miatt elfogatóparancsot adott ki az Interpol. Antoaneta Vaszileva a bolgár oligarcha, Cvetan Vaszilev felesége, akit mintegy kétmilliárd euró ellopásának vádjával köröz az Interpol, és aki nem utolsósorban Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének üzleti partnere.
A Ripost pénteken idézte a Heti Válasz 2012-es cikkét, amelyből kiderült, hogy Kóka János 2011 novemberében Cellum Bulgaria AD néven közös szófiai vállalkozást alapított Gyurcsány Ferenccel. A Cellum Global Zrt. akkor közleményben tudatta, hogy a bolgár Corpbankkal szövetkezve a Balkán meghódítására készül. Ahogy a cikkből kiderült, a cégben részesedést vásárolt az Altus-ConsAlt Nemzetközi Tanácsadó Kft. Ez Gyurcsány hírhedt Altus Befektetési Zrt.-jének leányvállalata.

A lap birtokában lévő hiteles cégiratok szerint a Cellum Bulgariában 38 százaléka van a Kóka-féle Cellum Globalnak, a maradék 12 százalék pedig az Altus-ConsAlté. Később kiderült az is, hogy a cég másik fele a nemzetközi körözés alatt álló Vaszilev család tulajdonában van, akikkel Gyurcsányék a lehető legjobb üzleti és emberi kapcsolatokat ápolják.
A fent említett Corpbank az a pénzintézet, amiből 600 milliárd forintnyi pénz tűnt el egy „szabályos bankrablás” révén, ezért körözi az Interpol a feleségével együtt a Vaszilev családot.
Az Altus vezérigazgatójaként Dobrev Klára fontos közvetítő és szervező volt a később kirabolt bankkal való együttműködésben, a közös cég tető alá hozásában, így a Ripost szerint meglehetősen nevetséges az az állítása, hogy nem ismeri Cvetan Vaszilevet és pénzmosásért körözött feleségét. Hogy pontosan mekkora szerepet is játszott Dobrev Klára a szétlopott Corpbankkal és az Interpol által később körözni kezdett bankárral, Cvetan Vaszilevvel való együttműködésben, azt Kóka János fecsegte el a Magyar Narancsban 2015. augusztus 13-án.
Kóka szó szerint azt mondta: 

„Dobrev Klára, lévén édesapja bolgár származású, és ő maga is kiválóan beszéli a nyelvet, Bulgáriában komoly helyismerettel és üzleti kapcsolatokkal rendelkezik, ezért őt kértem meg, hogy a bolgár piacon nézzük meg, milyen lehetőségeink lennének. (…) Klára remek üzleti érzékkel vitt el minket olyan potenciális partnerekhez, akik közül az egyik végül befektetett a Cellum helyi cégébe. Így lett az Altus tulajdonos a leányvállalatunkban.”
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ