Cropped landscape
Belföld
Fényképes castingon vettek részt a Jobbik gyakornokjelöltjei
2018-11-1706:15
„Voltak tehetséges emberek a Jobbik gyakornoki programjában, de felvettek sok olyan fiatal hölgyet, akikre ez nem volt igaz, arra viszont nem emlékszem, hogy bármelyikük előnytelen külsejű lett volna” – mondta a Magyar Hírlapnak a pártból kilépett Volner János.
A „prostitúciós jellegű” szókapcsolat mindössze egy kampánybeszédben elhangzott költői túlzás – mondta a Magyar Hírlapnak Stummer János, a Jobbik alelnöke, amikor arról kérdezték, mire gondolt akkor, amikor az alelnökjelölti beszédében többek közt pártja fizetett alkalmazotti körének felülvizsgálatáról és gyakornoki programjának megújításáról beszélt. A politikus akkor kijelentette, hogy a becsületesen dolgozóknak nagyobb megbecsülés, lustáknak pedig lapulevél jár. Úgy fogalmazott: „Felszámoljuk a Jobbik gyakornoki programjának prostitúciós jellegét, a helyi tagozatokban feltűnő tisztességes fiatalokat pedig nem elüldözzük, hanem segítjük az előmenetelüket.”

Stummer nem véletlenül használta a fenti kifejezéseket – mondta a Magyar Hírlapnak Volner János, a Jobbikot elhagyó volt alelnök, aki egy korábbi Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „Nem engem kísérgettek semmihez nem értő, de piszok jól fizetett, miniszoknyás kolleginák.” Természetesen voltak tehetséges, jól képzett fiatalok a gyakornokok és a jelöltek közt, de sokszor nem őket, hanem olyan fiatal hölgyeket vettek fel, akikről ezt nem volt elmondható – jegyezte meg. „A felvételi része volt a fényképes casting is, és azok közül, akiket felvettek, egyetlen előnytelen kinézetű hölgyre sem emlékszem” – idézte fel a politikus.

A gyakornoki program leglelkesebb hívei Bana Tibor elnökségi tag, Farkas Gergely, az ifjúsági tagozat korábbi elnöke és Vona Gábor voltak – mondta. Hozzátette, a gyakornokok egy részét aztán alkalmazta is a Jobbik, olyanokat is, akik nem voltak tagok, vagy csak később léptek be a pártba.

„Többször szült bérfeszültséget, hogy a régi Jobbik-tagok kevesebbet kerestek, mint az újonnan felvettek” – fogalmazott.

Magyar Hírlap
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ