Cropped landscape
Belföld
Háttérkép: Brutális teherrel kell megküzdeni Németországban
2018-11-1521:50
A következő évtizedben drámai változások várhatók Németországban. A migráció csak felszínre hozott valamit, ami sokkal régebben lappang, ez pedig a demográfiai probléma. Ha a népesedési gondokat nem sikerül orvosolni, akkor a német társadalom gyakorlatilag kivégzni magát – hangzott el az ECHO TV Háttérkép című műsorának csütörtöki adásában. A 2015. évi migrációs csúcs óta sem Angela Merkel német kancellár, sem pedig a német elit soha nem mondta ki, hogy a tömeges bevándorlás mögött ott áll a demográfia, s senki sem vizsgálta azt, hogy migránsok behívása helyett esetleg a német nép is képes lenne megfordítani a népesedési folyamatokat. 
Angela Merkel 2015-ben meghirdetett Willkommenskulturja egy elhibázott politika volt, a politikus 2018 őszére jutott el végül oda, hogy lemondott pártelnöki posztjáról, majd bejelentette, nem indul újra a kancellári székért. Bogár László úgy véli, az egész lemondás mögött nincs teljes egészében kész a struktúra, csak sejteni lehet azt is, hogy ki követheti a pozíciójában. 
Merkel legfontosabb feladata, hogy addig üzemeltesse a „boltot”, amíg mögötte nem alakítják a megbízható struktúrát
– emelte ki a közgazdász. 

Akárki is lesz Merkel utódja, számára a legnagyobb kihívás az lesz, miként alakul majd Németország demográfiai helyzete. Merkel és hívei úgy gondolták az ázsiai és afrikai bevándorlók millió orvosolni tudják majd Németország demográfiai és munkaerő-piaci gondjait, ugyanakkor – mint arra Bogár László rámutatott – fel sem merült bennük, hogy a rendkívül tehetséges német társadalom önerejéből is képes lehet megfordítani a folyamatokat. Mint ismert, a jelenlegi magyar kormány nem a migrációban, hanem a magyar családokban, a magyar családok támogatásában hisz. Miközben Németországban, vagy akár Olaszországban felépült a „techno-társadalom”, addig elveszett a cél, hogy miért érdemes gyereket szülni. 

Adásunkban a migráció kapcsán szóba került az úgynevezett migráns bankkártyák ügye is. 
Az Európai Unió összes pénzügyi szabályának lábbal tiprása az, hogy az illegális bevándorlók az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által kiadott, nem névre szóló bankkártyákat használhatnak
– emelte ki Boros Imre. A közgazdász egy jó szervezett hadművelet részének nevezte azt, hogy ilyen megtörténhet. A közgazdász nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a tőzsdespekuláns Soros György milliárdokkal szállt be a finanszírozásba. Szerinte Soros ellen akár nemzetközi elfogatóparancsot is ki lehetne adni. 

A Háttérkép című műsorunkban korábban is többször elhangzott, több millió ember mozgatása mögött több 10 milliárd dolláros finanszírozási háttér kell, hogy álljon. Bogár László szerint erre kétségtelen bizonyítékok eddig nem nagyon voltak. 
Úgy tűnik, mégis van lék ezen a rendszeren, ezt tekintsük az első léknek, ami a globális hálózaton keletkezett
– hívta fel rá a figyelmet Bogár László a bankkártyaügy kapcsán. 
  
Teljes adás: 
Adásunkban szó esett még az amerikai félidős választásokról, és arról is, hogy miért van szükség az aranytartalékok felhalmozására. 

ECHO TV – A nemzet hangja – Háttérkép 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ