Cropped landscape
Belföld
Halogatják a szocialisták az előválasztást
2018-11-1209:02
Kitart a főpolgármesterjelölt-előválasztás mellett az MSZP, ám a lebonyolítás részletei továbbra is homályosak. Csak annyi biztos, hogy a korábbi tervekkel szemben idén biztosan nem rendezik meg az eljárást.
Az MSZP országos választmánya a hét végén megtárgyalta és elfogadta a főpolgármester-jelölt személyéről döntő előválasztás kereteit. Ennek alapján az MSZP nyitott minden demokratikus elkötelezettségű párttal, szervezettel, civil jelölttel egy közös versenyben a választók döntésére bízni a főpolgármester-jelölt személyét. Az előválasztással kapcsolatos szervezési és lebonyolítási feladatokat a választmány a párt budapesti szervezetére bízta – tudatták közleményükben a szocialisták.

A választmány döntése ugyanakkor pótcselekvésnek nevezhető, hiszen az MSZP eddig is azt az álláspontot képviselte, hogy előválasztás útján kellene megtalálni Tarlós István kihívóját. Továbbra is homályosak viszont a procedúra lebonyolításának a részletei, hogy az pontosan mikortól meddig tartana, milyen módon lehetne szavazni, kik számolnák a voksokat, illetve mekkora részvétel esetén lenne legitim.

Az viszont biztos, hogy a korábbi tervekkel szemben idén már nem lesz előválasztás. Az MSZP budapesti elnöke eredetileg december 15-ét nevezte meg a lebonyolítás határidejének, ám Molnár Zsolt a Hír TV-nek most már arról beszélt, hogy várhatón januárban lesz az előválasztás, amelyen egyelőre Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, illetve Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője jelezte részvételi szándékát.

Igaz, a közelmúltban Puzsér Róbert is bejelentette, hogy hajlandó elindulni az előválasztáson. A heves megnyilvánulásairól ismert megmondóember, a „G-nap” utáni Hír TV egyik arca ugyanakkor számos feltételhez kötötte a közösködést. Puzsér azt akarja, hogy a jelöltállítás folyamata legyen nyilvános és átlátható, az előválasztás előtt nyílt viták során mérkőzzenek meg a jelöltek, ahol világos programok és víziók ütköznek.

– A szavazás internetalapú legyen, mert csakis ez biztosít elegendő választót és legitimitást. A szervezést, a szavazás tisztaságának ellenőrzését, a személyes adatok kezelését és a szavazatok számlálását egy köztiszteletben álló civil szakemberekből alakuló testület végezze, ne az MSZP és ne a DK – közölte Puzsér Róbert, aki nemrég még viccnek, abszurdnak nevezte az eljárást, ahol szerinte „az ellenzék főpolgármester-jelöltjét Habony Árpád választja ki”.

A szocialisták a hét végén bejelentették azt is, hogy a Párbeszéddel közös listát állítanak a jövő májusi európai parlamenti választásra, ugyanakkor az Európa-párti erők szövetségéhez várják további pártok, civil szervezetek, szakszervezetek csatlakozását. Tegnap egyébként újraválasztották a Párbeszéd két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt a tisztújító taggyűlésen. Mandátumuk 18 hónapra szól.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ