Cropped landscape
Belföld
Civil kör: A kormánynak fontos az emberekkel való párbeszéd
2018-11-1021:54
Míg a szocialisták egyoldalú drága plakátkampányokkal terjesztették saját politikai képzelgéseiket, addig 2010 óta megkérdezik az embereket fontos kérdésekben. Nem csak négy évente, hanem ciklus közben is érdekli a kormányt, mit gondolnak az állampolgárok - hangzott el az ECHO TV Civil kör című műsorában. Tóth Kriszta vendégei a nemzeti konzultációról mondták el véleményüket. 
Elindult a családtervezést, gyermekvállalást érintő nemzeti konzultáció - vezette fel a témát Tóth Kriszta, hozzátéve, az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán elfogadott határozat szövegébe is bekerült, hogy a demográfiai kihívásokra az elsődleges megoldást nem a migráció jelenti, hanem családok támogatása.
 
Magyarország az elsők között van a családtámogatás tekintetében – mondta Németh Alajos. A rockzenész szerint ez a konzultáció igazából a világnak szól. Azt mutatja meg, hogy egy nemzetet így is fent lehet tartani, és a demográfiai mutatók javítására nem kell beimportálni mindenféle idegen nációt.  

Tóth Kriszta felhívta a figyelmet a konzultációban szereplő kérdésére, amely arra kérdez rá, az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kössék-e. 

A jelenlegi kormányzat azt szeretné megakadályozni, ami a '80-as '90-es években volt, hogy munka nélkül dőlt a segély mindenhova – reagált Németh Alajos. 

Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette: még a 2000-es években is hasonló helyzet volt. Generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a szüleiket elmenni dolgozni. 

Az alkotmányjogász kifejtette: a közvetett demokratikus eszközök legitimizálják a kormány politikáját. Az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultáció, amelyben a Soros-tervről kérdezték meg az embereket, egy újabb megerősítése annak, hogy ez a politikai irányvonal jó. 
Megjegyezte: a kormány nem csak négyévente kérdezi meg az embereket, hanem a cikluson belül. Egyúttal minőségi változnak nevezete, hogy míg a szocialisták egyoldalú drága plakátkampányokkal terjesztették saját politikai képzelgéseiket, addig ehhez képest 2010 után megkérdezik bizonyos fontos kérdésékben az embereket. 

Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Civil kör
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ