Cropped landscape
Belföld
Kétharmaddal kell védeni a családtámogatásokat
2018-11-0906:35
Jó oka van a kormánynak arra, hogy a mostani nemzeti konzultációban megfogalmazott kétharmados törvényhozási védelemben részesítse az elmúlt nyolc évben és a jövőben bevezetendő családtámogatásokat. A DK a demográfiai válságot bevándorlással kezelné, diszkriminatívnak tartja az egynemű párokkal szemben a konzultációban szereplő gyermekek apához és anyához fűződő jogait és a munkavégzéstől függetlenné tenné a támogatásokat.
Kiemelten fontos a legújabb nemzeti konzultáció azon kérdése, hogy kapjanak-e kétharmados védelmet a gyermekes családoknak járó költségvetési források – jelentette ki Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője tegnap sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus szerint Gyurcsány Ferenc és a szocialisták veszélyesek a családi kedvezményekre, mivel az ellenzék már az első perctől támadja ezeket a támogatási formákat. Azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a szocialisták egy tollvonással eltörölték az első Orbán-kormány családi otthonteremtési programját, s ha tehetnék, ma is így járnának el.

Nem szeretnék, ha ez még egyszer előfordulna – jegyezte meg Dunai Mónika. Emlékeztetett: a gyermekeseket sújtó sorozatos megszorítások közepette a szocia­listák megszüntették az otthonteremtés kormányzati támogatását, eltörölték az állami támogatású kölcsönöket, az otthonteremtési adókedvezményeket, teljesen magára hagyták a családokat.

Megnehezítették és megdrágították az otthonteremtést, veszélybe sodorták több százezer magyar család otthonát a devizahitelekkel – sorolta. Hozzátette: van olyan ellenzéki párt, amelyik a migránsok lakhatását szeretné támogatni állami, önkormányzati otthonokkal. – Ezek a politikusok a bevándorláspárti Brüsszellel együtt nem a családok támogatásában, hanem a migránsok betelepítésében látják Európa jövőjét – fogalmazott a fideszes politikus.

A kormánypártok nem alaptalanul tartanak attól, hogy a családtámogatási rendszert egy tollvonással visszavonná a baloldal, ha hatalomra kerülne.
Bauer Tamás DK-s politikus három ponton is nemet mondana a családvédelmi nemzeti konzultációra, ha azt egyáltalán visszaküldené – derül ki a Városikurir.hu-n megjelentett írásából. A Gyurcsány-párt politikusa leszögezi, már az első kérdésre nemet mond, mivel támogatja a migrációt, ugyanis szerinte a magyar nők úgysem tudnak eleget szülni és megváltoztatni a demográfiai helyzetet. Bauer szerint a szülőképes korú nők létszámának csökkenését csak bevándorlással lehet megállítani.

A balliberális politikus a konzultáció második kérdése kapcsán leszögezi: nem kötné munkavállaláshoz a családi támogatásokat, mivel így a gyermeket nevelő nyugdíjasok, egyetemisták, munkanélküliek és a feketén foglalkoztatottak támogatása nem bővül. A kilencedik kérdés kapcsán többek közt azt jegyzi meg, hogy a gyermek apához és anyához való joga kizárja az egynemű párokat a család fogalmából.

A DK „anyapártját”, az MSZP-t a családvédelmi konzultáció mellett Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő Magyar Időkben is megjelent kijelentése – miszerint „Mindent felülíró kötelezettségünk, és kényszer, hogy több gyermek szülessen Magyarországon” – háborította fel.

A Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese által jegyzett közlemény szerint a gyermekvállalás sokaknak csak vágyálom a Fidesz miatt. Az ellenzéki párt szerint a családalapításhoz olyan, a szülőket és a gyermekeket is támogató politikára van szükség, amely ma Magyarországon nem létezik.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ