Cropped landscape
Belföld
Módosításokat fogadott el az adótörvényekhez a törvényalkotási bizottság
2018-11-0815:34
Az új építésű ingatlanok kedvezményes áfájával kapcsolatos szabályokat is módosító javaslatot fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a csütörtöki ülésén.
Az adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó módosításához benyújtott bizottsági javaslat - a pénzügyminiszter által már bejelentettek szerint - azt tartalmazza, hogy a kedvezményes, 5 százalékos áfa mértéke alkalmazható 2019. december 31-e után is, de legkésőbb 2023. december 31-ig azon ingatlanok esetében, amelyek 2018. november 1-jén már rendelkeztek jogerős építési engedéllyel, vagy építését eddig az időpontig bejelentették az egyszerű bejelentés szabályai szerint. 

A módosítás emellett felhatalmazást ad a kormánynak rendeletalkotásra a filmtámogatás és a látvány-csapatsportok támogatása korlátjának meghatározására. Emellett adómentessé válhat a nemzetiségi pedagógusképzésben résztvevőknek, pályázat alapján nyújtott ösztöndíj. A módosítás 10 millió forintos összegkorlátot határoz meg arra a lakáshitelre, amely után a munkáltatónak nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania. 

A javaslat emellett törli a feltételrendszerből a méltányolható lakásigény követelményét. A változtatás lehetővé teszi, hogy a jövőben jellemzően munkabérként adózó cafeteria juttatások értéke nem módosítsa úgy a munkáért járó jövedelem adóalapját, hogy azzal a munkáltató rosszabbul járjon.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ